A várakozás helyszínei és drámái


- 2020. március 16., 12:04

„Várni, az nehéz. A várakozás őrli meg az idegeket, az töri le a szarvakat, az oszlatja el legjobban az önbizalmat.” – olvashatjuk egy Móricz Zsigmond tollából származó írásban. Igaz, hogy a sorban állás és a várakozás nem épp a legkedveltebb elfoglaltságaink egyike, ugyanakkor a várakozás nem feltétlenül minden esetben idegőrlő, várakozni ugyanis nem csak aggódva, vagy bosszankodva lehet, hanem sokféleképpen: például nagy hittel reménykedve, lelkesen, sőt, ha igazán feltaláljuk magunkat, akár még jól is szórakozhatunk közben. E heti képválogatásunkban a várakozások különböző fajtáira például szolgáló – irodalmi és archív sajtóforrásokból származó – idézetek mellett, a várakozás lehetséges helyszíneit bemutató képek közül válogattunk, főként az 1950-es, a ’60-as és ’70-es évekből.

Annak ellenére, hogy sokszor gondoljuk úgy, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy várakozva töltsük, életünk során meglehetősen sok időt töltünk várakozással. A statisztikák szerint csak sorban állással átlagosan három évet. Akár sorban állásról, akár egyéb módon történő várakozásról legyen szó, mind a társadalmi alkalmazkodás olyan megnyilvánulási formái, amelyek életünk és kultúránk szerves részét képezik.

Rekordok a MaNDA adatbázisából

Több melléklettel a publikáció teljes szövege a MaNDA adatbázisában található: A várakozás helyszínei és drámái

MaNDA adatbázis

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele.