Ami ellen küzdött, az lett a végzete


- 2018. február 12., 4:13

Ma Semmelweis nevét viseli a legtekintélyesebb hazai orvosi egyetem, születése napja az egészségügyi dolgozók ünnepe, neve az anyák megmentőjeként épült be a köztudatba. Hogy milyen ember volt? Nehéz. Kitartó konokságával sok ellenséget szerzett magának az orvostársadalomban, de nem is történhetett másképp. Abban a korszakban, amikor a jó orvos ismérve, a távolról érződő hullaszag, ő tisztasági regulákkal piszkálja a nagytiszteletű doktor urakat.

A fertőtlenítőszerek elterjedése a háztartásokban, az 1900-as években kezdődött, – a Lysoform gyártása konkrétan 1903-ban kezdődött – de a higiénés viszonyok megváltozásához, szemléletváltás is kellett, és ez nemcsak a fürdőszobák elterjedésében kellett, hogy megmutatkozzon. A változáshoz, a felismerés is kellett, de még így is, hosszú út vezetett a steril körülményeket biztosító kórházi szülésekhez.
1844-ben, amikor Semmelweis Ignác orvosdoktori címet, később szülészmesteri oklevelet szerzett még egészen más körülmények uralkodtak, nemcsak a háztartásokban, a klinikákon is. A gyermekágyi láz, ekkor már egyértelműen urbánus jelenség volt, kisebb településeken elenyésző számban fordult elő, a városok szülészetein viszont százával haltak az asszonyok.

Rekordok a MaNDA adatbázisából

Több melléklettel a publikáció teljes szövege a MaNDA adatbázisában található: Ami ellen küzdött, az lett a végzete

MaNDA adatbázis

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele.