Brunszviktól Montessoriig – A hazai kisdedóvók két évszázada


- 2022. szeptember 19., 10:51

E heti kiállításunkban óvodatörténettel foglalkozunk – hiszen szeptemberben aktuális a téma mind az óvodapedagógusok, mind a kissé megkönnyebbült szülők számára, amelyet egy kis neveléstörténeti kitekintéssel próbálunk más megvilágításba helyezni. A 19. században az értelmiség felkarolta a kisdedóvók ügyét mint a leendő polgárok nevelését megalapozó intézmények első lépcsőfokát. Később a különböző pedagógiai nézetek is meghatározták az óvodák életét. Hogy mindez hogyan zajlott, írásunkban olvashatják, illetve adatbázisunk fotóinak köszönhetően megtekinthetik régi korok óvodáit.

Ma már természetes, hogy a három- és hétéves kor közötti gyerekek számára az egyik legfontosabb szocializációs színtér az óvoda. Azonban ez nem volt mindig így, hiszen kisdedóvók – azaz olyan helyek, ahol nap közben megőrzik és szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel –, közel kétszáz éve léteznek. Kiállításunkban kitérünk rá, hogyan alakult ez a folyamat, és elsősorban azokra a nőkre, akik filantróp hozzáállásukkal és kitartásukkal életre hívták és működtették ezeket az intézményeket.

Rekordok a MaNDA adatbázisából

Több melléklettel a publikáció teljes szövege a MaNDA adatbázisában található: Brunszviktól Montessoriig – A hazai kisdedóvók két évszázada

MaNDA adatbázis

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele.