Egy vaskereskedő család története


- 2020. szeptember 18., 1:56

Az egykori “vasudvar” épülete ma is az Üllői út egyik legszebb bérpalotája, igaz az utcán sétálva ebből keveset érzékelhetünk. Látszik azonban a ház tetején olvasható felirat: Heinrich udvar, és egy VASÉRT neonfelirat, mely mementóként őrzi a kereskedőház múltját. A héten a Heinrich család története elevenedik meg, mely tulajdonképpen az öt generáción át prosperáló cég krónikája is.

A Heinrich család felemelkedésének megismeréséhez a dinasztia alapítójának élettörténetével kell kezdenünk. Aloys Heinrich, vagyis Heinrich Alajos német származású, székesfehérvári születésű ifjú, 1790-ben érkezett Budára, hogy tanoncnak álljon Draskovich József vaskereskedésében. Érdekes, hogy éppen ide jött, mert vaskereskedelmünk bizony igen elmaradott volt a pozsonyihoz vagy besztercebányaihoz képest. Heinrich Draskovichtól öt év inaskodás után szabadult, rövid vándorlás után ismét Pesten találta magát. Összegyűjtött tőkéjével pedig elérkezettnek látta az időt arra, hogy betársuljon Wurm József és Schmikl Antal pesti vaskereskedésébe.

 

Rekordok a MaNDA adatbázisából

Több melléklettel a publikáció teljes szövege a MaNDA adatbázisában található: Egy vaskereskedő család története

MaNDA adatbázis

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele.