Ha fellobban a „vörös kakas” – A magyar tűzoltóság rövid története


- 2022. február 28., 11:02

Aktuális kiállításunkban a magyar tűzoltóság történetét vesszük górcső alá. Az ős-tűzoltóság kezdetei egészen a római időkig és az aquincumi leletekig nyúlnak vissza, de volt idő, amikor a Szent Flóriánhoz intézett ima vagy a bakterek ébersége jelentette a tűzvédelmet. Az önkéntesek mellett később létrejött a hivatásos tűzoltóság, amelynek alakulásában kiemelt szerepe volt Széchenyi Ödönnek, aki a magyaron kívül a török tűzoltóságot is megreformálta. Mindemellett megemlékezünk a 20. század nagy tűzkatasztrófáiról: a Párizsi Nagyáruház leégéséről, a Csertő utcai lakóháztűzről, a Budapest Sportcsarnok pusztulásáról, és a tűzoltók azóta is töretlen és áldozatos munkájáról.

A történelem folyamán az emberek legalább annyira tartottak a tűztől, mint amennyire a hasznukra fordították azt. A rettegett tűzvész, a „vörös kakas” bármikor lecsaphatott és egész településeket emészthetett el. Szükség volt egy elkötelezett emberekből álló, szervezett egységre, akik baj esetén megfékezhették a lángokat. Tűzoltók már az ókori Rómában és provinciáiban is tevékenykedtek, és a későbbiekben is mindig voltak, akik feladatként választották a tűzoltást az azzal járó veszéllyel és felelősséggel együtt.

Rekordok a MaNDA adatbázisából

Több melléklettel a publikáció teljes szövege a MaNDA adatbázisában található: Ha fellobban a „vörös kakas” – A magyar tűzoltóság rövid története

MaNDA adatbázis

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele.