Hogyan készült az egykor híres magyar kender?

Egy 1792-ből, Gáti István tollából származó feljegyzés szerint a szöszkóró (kender): „Haszna legfőbb az, hogy a kóróján felnyúló igen súlyos szösziből fejér ruhák készülnek, melyet a vízbe való oszlatás, és az után való eltörés által választanak el kórójától”. Egyszerűen hangzik, de a gyakorlatban, például a puhítás munkafázisa ennél kissé komplikáltabb és nehezebb feladatnak bizonyult: abból állt ugyanis, hogy egy vastag deszkán, krumpli vagy máktörő kalapáccsal (vasbakóval) ütötték, verték az anyagot. E feladat elvégzése meglehetősen jó fizikai állóképességet igényelt. E heti virtuális kiállításunkban a rostkender magyarsághoz kapcsolódó múltjának áttekintése mellett a háztáji kenderfeldolgozás olyan munkafázisaival ismerkedhetünk meg, mint a „nyűvés” és az áztatás „mocsolyában”, a „baksálás” vagy a „kendertilón” való elcsapás. Megtudhatjuk továbbá, hogy mi mindent készítettek kenderből egykor, és mi a legfőbb előnye a kenderbetonból való építkezésnek.

Balassa Iván vitatott elmélete szerint a magyarság már a honfoglalás előtt ismerte és termesztette is a kendert. A kötelek és zsinegek mellett a ruházatuk olyan járulékos elemeit is, mint például az öv, kenderrostból készítették. Ezt az elméletet alátámasztani látszik az a tény, hogy a kender szó a honfoglalás előtti időkből származó ótörök eredetű jövevényszó. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a Kárpát-medencei szláv őslakosság a víz közelében fekvő településeken a honfoglalást megelőzően már termesztette.