Ikarus: sikertörténet, amit a Harvardon is tanítanak


- 2018. szeptember 28., 10:06

Rozsdás karosszéria, kipufogógáz szag, rázkódó ablaküvegek, koszos ülések, az utolsó agyonhasznált Ikarus buszok végnapjainak emlékét idézik, feledtetve a márka dicső múltját, például 1971-et, amikor a 250-es Ikarus tárgyaló-busz a monacói luxusvásáron, Grimaldi Rainier monacói herceg serlegét, a karosszériaverseny nagydíját is megkapta, amelyet a herceg felesége, az Oscar-díjas filmszínésznő, Grace Kelly adott át.

Az Ikarus egykor egyike volt a világ legnagyobb autóbuszgyártó vállalatainak, termelése csúcspontját 1984-ben érte el, több mint 13000 legyártott járművel. Az Ikarus 260-as, 75547 db legyártott termékkel a világ legnagyobb példányszámban eladott autóbuszai között szerepel. A francia szaklapok gyakran az autóbuszok Rolls-Royce-aként emlegették a monacói kiállításon díjat nyert, légkondicionált, forgó fotelekkel, konyhával, mosdóval, és a fejtámlákba beépített hangszórókkal felszerelt luxusbuszt. Az Ikarus cég sikertörténeteivel jó példát adott a vállalati szférának arra, hogyan lehet a beszűkült látókörű, versenytársakra összpontosító, kicsinyes változtatásokkal operáló versenytől merészen eltérő, valódi értékprofil-fejlesztéssel versenyezni.

Rekordok a MaNDA adatbázisából

Több melléklettel a publikáció teljes szövege a MaNDA adatbázisában található: Ikarus: sikertörténet, amit a Harvardon is tanítanak

MaNDA adatbázis

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele.