Miklós napra


- 2017. december 6., 3:14

A Miklós név a görög Nikolaoszból származik, eredeti jelentése győzelem+nép. Anyakönyvi bejegyzésre került változatai a régi magyar becenévből önállósult Miksa, Mike, Mikes, Mikó, illetve az angolból átvett Nikolasz. A Miklós 2016-ban a 76. leggyakoribb férfinév, 136 gyermek kapta első keresztnévként, az angolos hangzású Nikolaszt többen választották, 169 kisfiú neve lett.

A Mikulás ma reggel tiszteletét tette gyerekek és felnőttek háza táján! Édességet hozott vagy gyümölcsöt? Netán virgácsot? Kapcsolódó kiállításunkban  megismerjük Szent Miklós történetét, aki eredetileg nem Lappföldről származik, hanem Kis-Ázsiából; illetve kiderül, ki volt a félelmetes Láncos Miklós a magyar népi hagyományokban. A mai nap a Miklósoké, így őket köszöntve kiragadtunk néhány híres Miklóst a történelemből és a művészetből, róluk olvashatnak érdekességeket, és böngészhetik portréikat, alkotásaikat a MaNDA adatbázisban. Isten éltesse a Miklósokat!

A világ leghíresebb Miklósa kétség kívül Szent Miklós, aki inkább Mikulás néven ismeretes. Szerteágazó a tevékenységi köre: többek között a tengerészek, a gyermekek, az eladósorban lévő lányok és a pálinkafőzők védőszentje. A Mikulás-legenda forrása, Mürai Szent Miklós a Kr. u. 3-4. században élt, a mai Törökország területén. A püspökről számos adakozását leíró történet maradt fenn: teljes vagyonát szétosztotta a szegények között, illetve a Legenda aurea-ból ismert népmeseszerű Mikulás história, ami a következőképpen hangzik.

Rekordok a MaNDA adatbázisából

Több melléklettel a publikáció teljes szövege a MaNDA adatbázisában található: Miklós napra

MaNDA adatbázis

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele.