1001 ember a meggypiros mezben

1001 ember a meggypiros mezben

- 2019. november 15. 7:54

Meggypiros mezben címmel megjelent Dénes Tamás és Dlusztus Imre könyve, amely a magyar labdarúgó-válogatottban 1902 óta pályára lépett játékosok lexikonja.

A könyv szerdai bemutatóján kiemelték: lapzártáig 1001 labdarúgó lépett pályára a magyar válogatottban, eddig utolsóként Ferenczi János, akit szeptember elején, a montenegrói felkészülési találkozó 61. percében cserélt be Marco Rossi szövetségi kapitány.Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a közelmúltban életre hívott Nagy Béla-program egyik fő célja, hogy az ehhez hasonló, nagyszabású, összefoglaló jellegű munkákat támogassa, ezek olykor évtizedekig nem tudtak megjelenni, többnyire anyagi problémák miatt.Így egyebek mellett egy olyan legendás kötet, mint az ötven évvel ezelőtt kiadott Alberttől Zsákig című könyv, évtizedekig folytatás nélkül maradt. Ezt a könyvet Imre és Tamás hihetetlen munkája, tapasztalata és több évtizedes gyűjtőmunkája nélkül nem sikerült volna kiadni, mondta Szöllősi György. Ahogy fogalmazott: sporttörténelmi napokat élünk, hiszen a válogatottban a közelmúltban mutatkozott be az ezredik labdarúgó, míg pénteken hivatalosan is megnyílik az új nemzeti futballstadion, a Puskás Aréna.

A magyar és az osztrák válogatott 1932-ben (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

A két szerző közül Dénes Tamás sportújságírónak, futballtörténésznek már a 67., sportággal kapcsolatos könyve jelent. Dlusztus Imre újságíró, szakterülete elsősorban a sport és a borászat, íróként 42 kiadványt jegyez. Dénes Tamás elmondta: bízik abban, hogy minden olvasó megtalálja majd a könyvben a saját kedvenceit, és azok segítségével felidézheti a számára legemlékezetesebb meccseket, jeleneteket. Ami nagy valószínűséggel mindenkinek más lesz. Elmondta: a magyar labdarúgás és a munkánk iránti nagy szeretettel írtuk ezt a könyvet, amelyben azokat a pillanatokat emeltük ki a játékosok pályafutásából, amelyekre méltán lehetnek büszkék. Hozzátette: a könyvben mesék is vannak, a játékosokhoz kapcsolódó sztorikkal, érdekességekkel is a válogatottban töltött időszakra fókuszáltak.

Dlusztus Imre kiemelte: a könyv ötletének megszületés után, csak menet közben formálódtak azok a konkrétumok, hogy egy játékosról mit is szeretnének megemlíteni. Szerinte végül háromrétegű könyv született, amelynek egyik része maga a lexikon, míg térelválasztóként 67 fejezet került bele, ami egyben sport- és kultúrtörténeti kitekintő. Rochy Zoltán jóvoltából pedig kész és aktualizált anyagot kaptunk a válogatott összes mérkőzéséről, amellyel végül kerekké vált a kiadvány. A könyv a szegedi Nemzeti Értékek Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

(mti)

Borító: A szerzők és a mű (nemzetisport.hu)