13 kocsi indult a virágkarneválon

13 kocsi indult a virágkarneválon

- 2022. augusztus 22. 6:00

Több tízezren nézték végig az idei debreceni virágkarnevált, a menetben tizenhárom színes virágkocsi vonult végig a belvárosból a Nagyerdőbe, köztük különböző művészeti csoportok 1200 táncosa és zenésze teremtett fergeteges hangulatot.

A hagyományoknak megfelelően a felvonulás előtt a város főterén felvonták a nemzeti lobogót, a Református Nagytemplom előtt pedig megáldották az újbúzából kisütött kenyeret. A menetet ezúttal is a magyar államiság jelképeit, a Szent Koronát, az országalmát és a jogart megformáló virágkompozíció nyitotta meg, amit a Debrecen és Nagyvárad testvérvárosi kapcsolatait megjelenítő virágkocsi követett. Magyarország ad otthont jövőre a színházi olimpiának, ebből az alkalomból mutatkozott be a karneválon a Nemzeti Színház Színház az egész világ… elnevezésű virágkocsija. A Magyar Honvédség és a debreceni 5. számú Bocskai lövészdandár A béke őrzői című virágkocsiján virágokból formált állatok – gidrán, hiúz, leopárd – szimbolizálták a honvédség róluk elnevezett modern járműveit.

A honvédségi kocsi (mti)

A Teva gyógyszergyár kocsija a legyünk ökofrankók elnevezésű programjukra utalt, a Schaeffler Magyarország virágkocsija a holnap mobilitását idézte, a Metal-Sheet Kft. kocsija pedig egy kevésbé közismert, védett állatcsoportra, a bogarak rendjére irányította a figyelmet. A Fórum debreceni bevásárlóközpont kompozíciója a vásárlás örömét jelenítette meg, a Debreceni Szakképzési Centrum kocsija a zöld jövőről szólt, a Richter gyógyszergyár virághajója pedig az innováció tengerén evezett. A virágkocsik sorában haladt a debreceni nemzetközi repülőtér és a Wizz Air légitársaság közös kocsija, amely a 10 éves Debrecen-London repülőjáratot köszöntötte, a Magyar Posta Petőfi János vitézét megjelenítő kocsija a tiszta értékekre hívta fel a figyelmet, míg a helyi A.K.S.D. városgazdálkodási cég virágkocsija a környezettudatos gondolkodásra ösztönözte a nézőket.

Testvérvárosi virágkocsi (mti)

A kompozíciók elkészítéséhez több millió élő- és szárazvirágot használtak fel, a közönség a karnevál honlapján szavazhat az általa legszebbnek, legérdekesebbnek, leglátványosabbnak ítélt virágkocsira, amelyet közelről is megtekinthetnek az érdeklődők szombat délután, a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén. A virágkarneválra egyébként szinte egész Debrecen virágba borult: péntek este a negyedik alkalommal megtartott Night Ride elnevezésű programon ezrek bringáztak virágokkal feldíszített kerékpárokkal Debrecenben. A közterületeket, a villamosmegállókat mindenütt virágok díszítik, a Csapó utcán pedig az első nemzetközi virágkötészeti kupán készült alkotások láthatók.

2007-ben ezek a kocsik indultak (Főnix Rendezvényszervező Kht. CC BY-NC-ND)

Az idei virágkarneválra számos országból, köztük Kolumbiából, Peruból, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Spanyolországból érkeztek táncosok, művészeti csoportok. Az idén is nagy sikere volt az olasz zászlóforgatóknak, akik a többi formációval együtt a város számos pontján bemutatták produkciójukat. A legkisebbeket a nagyerdei vidámpark várja szombaton és vasárnap a Galiba gyermekfesztivál programjaira, a nagyobbak pedig a Békás-tó partján kapcsolódhatnak ki a karneváli sörkertben. Este a Nagytemplom előtt felállított színpadon több ezer néző előtt mutatják be az István, a király című rockopera koncertváltozatát, majd nagyszabású utcabállal zárul a karneváli programsorozat Debrecenben.

(mti)

Borító: A Szent Korona és az uralkodói jelvények virágból (mti)