3D-s animáció a szeri monostorról

3D-s animáció a szeri monostorról

- 2019. június 5. 10:12

Háromdimenziós animációs film készült a szeri monostor történetéről, az alkotást pünkösd vasárnapján láthatják először az érdeklődők az Ópusztaszeri Nemzeti Történet Emlékparkban.

Kiss Róbert igazgatóhelyettes a film sajtóbemutatóján elmondta, hogy négy éve nyílt meg az intézmény látogatóközpontja, ahol a vetítőteremben eddig két 3D-technikával készült filmet láthatott a közönség, melyek Magyarország, illetve Budavár történetét mutatták be. Az intézmény vezetése törekszik arra, hogy az Ópusztaszeren látható Feszty-körkép és a skanzen mellett a vendégek elé tárja az egykor itt álló monostor történetét is. Ezt segíti a 2017-ben nyílt szeri gyógynövényház és kert, mely az egykor itt élő bencés szerzetesek munkásságával ismerteti meg a látogatókat – tette hozzá a szakember. A többéves munkával elkészült film hiánypótló alkotás, hiszen kevés olyan ismeretterjesztő mű van, amely egy szakrális épület ezeréves történetét mutatja be fotórealisztikus háromdimenziós technikával.

A monostor története ebben a kötetben olvasható (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

Turda Gábor múzeumi csoportvezető elmondta, hogy a mai Ópusztaszer területén az első templomot Szent István korában emelték, a bencések pedig a 12. században kezdték építeni itt monostorukat, amely több átalakításon is átesett. Az épületkomplexum régészeti feltárása 1970-ben kezdődött el. A tudományos munkának köszönhetően részletes adatok vannak az építés különböző fázisairól, és a látogatók az emlékparkban megtekinthetik a monostor romjait. Képi ábrázolások nem maradtak fent az egykori épületekről, ezért a film készítése során korabeli párhuzamokat kerestek a hiteles megjelenítés érdekében. A film a magyar mellett hét idegen nyelven készült el, és audio guide segítségével párhuzamosan öt nyelven hallgatható, így vegyes csoportokat is tud fogadni az emlékpark 72 fős moziterme.

(mti)

Borító: A romok képeslapon (Móra Ferenc Múzeum © Minden jog fenntartva)