3D virtuális túrát tehetsz a Gödöllői Királyi Kastélyban

- 2020. április 2. 9:34

3D virtuális túrát tehetsz a Gödöllői Királyi Kastélyban

Három dimenziós virtuális túra során járható be a világ második legnagyobb alapterületű barokk kastélya, a gödöllői kastély.

Ha fizikálisan nem is léphetünk azokba a termekbe, ahol hajdanán Mária Terézia, vagy Sisi sétált, virtuális átélhetjük a letűnt korok atmoszféráját.

A Gödöllői Királyi Kastély építtetője Grassalkovich I. Antal gróf, aki a 18. század egyik legtekintélyesebb magyar főura, s nem mellesleg Mária Terézia bizalmi embere volt. A kastély több lépésben épült, és egyedi építészeti megoldásai mintaként szolgáltak a magyar barokk kastélyok számára.

Az épület 1867 és 1916 között I. Ferenc József és Erzsébet királyné kedvelt pihenőhelyeként szolgált, majd 1920-tól 1944-ig Horthy Miklós kormányzó nyári rezidenciája volt. A második világháború után a méltatlan hasznosítási formák következtében a pusztulás évei következtek, mintegy fél évszázadon keresztül.

A magyarok szeretett királynéjának emlékére több mint 40 emlékművet és 100 emlékparkot, ligetet létesítettek az országban. A gödöllői parkot az elsők között avatták fel 1901-ben, a királyné egészalakos szobrával. A város ma is Erzsébet királyné magyarországi kultuszának első számú központja.

1996-ban nyithatta meg kapuit az ismét régi fényében pompázó kastély központi része. A Gödöllői Királyi Kastélymúzeum állandó kiállításának 31 termében megelevenedik a  Grassalkovichok kora, bemutatják a királyi lakosztályokat, látható az Erzsébet királyné emlékkiállítása, és megismerhető a kastély 20. századi élete is, és  Gizella-szárny emeleti folyosóját a Habsburg-család tagjait – Mária Teréziától Erzsébet királynéig – ábrázoló képgaléria díszíti.

A virtuális túrát készítette: Forum Hungaricum Nonprofit Kft.

Forrás: csodalatosmagyarorszag.hu