900 millió a pécsi ókeresztény emlékekre

900 millió a pécsi ókeresztény emlékekre

- 2021. július 14. 9:06

Megújul több világörökségi helyszín Pécsen: a munkaterület átadásával már megkezdődött és 2022 végéig tartó kivitelezésre 900 millió forintot költenek, tájékoztatott a polgármesteri hivatal.

A Cella Septichora Látogatóközpont, az Ókeresztény Mauzóleum rekonstrukciójára, továbbá az Apáca utca 8. szám alatti építmény védőépületeinek felújítására, restaurálására az önkormányzat, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. konzorciumi megállapodásának eredményeként kerül sor. A projektnek köszönhetően látogathatóvá válnak korábban csak korlátozottan bemutatott sírkamrák, és mindhárom helyszínen lehetőség nyílik az emlékhelyek megismerését segítő kiállítás- és multimédiafejlesztésre is. Jelezték, hogy a beruházás a nagyközönség előtt nyitott világörökségi helyszínek számának növelését, az ókeresztény emlékhelyek kiemelkedő egyetemes értékeinek megőrzését, védelmét, a turisztikai vonzerő, a látogatószám, valamint a munkalehetőségek bővülését is szolgálja. Pécs hatodik magyarországi helyszínként 2000. november 27-én került fel az UNESCO világörökségi listájára.

A Világörökség Bizottság értékelése szerint a 4. századi ókeresztény kápolnák, a temető és annak festett sírkamrái építészeti és művészeti szempontból is egyedülálló bizonyítékai egy különleges történelmi folytonosságnak, amely átfogja és összeköti a Római Birodalom 4. századi hanyatlásától a Frank Birodalom 7. századi hódításáig terjedő időszakot. A baranyai megyeszékhelyen 1782 óta több száz téglasír, több tucat kőből és téglából épített kisebb sírkamra, valamint nagyobb méretű temetői épület került elő. Egy részük festett, belső tereiket bibliai jelenetekkel és szimbólumokkal díszítették, ami tovább növeli egyediségüket, egyetemes kulturális értéküket. A 2005/2006-ban végzett ásatásokat követően a korábban már bemutatott, és az újonnan feltárt emlékeket a 2007-ben megnyílt Cella Septichora Látogatóközpont fogja össze.

A sírkamrák bejárata (Csorba Győző Könyvtár PDM)

A nagyrészt helyreállított, ezért látogatható föld alatti és a földfelszíni építmények megőrizték a késő római temető hangulatát. Az érdeklődők a falképeken keresztül nemcsak a késő római kori kereszténység eszmeiségéhez kerülhetnek közel, hanem láthatják azt is, hogy az új vallás nem sokkal elterjedése után milyen páratlan művészeti alkotásokat inspirált.

(mti)

Borító: A Ókeresztény Mauzóleum (Csorba Győző Könyvtár CC BY-NC)