A bíróság leállíttatta Franco exhumálását

A bíróság leállíttatta Franco exhumálását

- 2019. június 5. 9:59

A spanyol legfelsőbb bíróság kedden felfüggesztette a néhai spanyol diktátor, Francisco Franco (1892-1975) exhumálásának végrehajtását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából, amit eredetileg jövő hétre tervezett a spanyol szocialista kormányzat.

A bírósági felfüggesztés addig tart, amíg ítélet nem születik az ügyben, amely Franco leszármazottainak bírósági beadványa alapján indult, ők ugyanis megtámadták a kormány februárban hozott, a kihantolást elrendelő határozatát. Az átmeneti rendelkezést a bíróság az esetleges visszafordíthatatlan károk elkerülésére hivatkozva hozta meg. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a családtagokat érinthetné, de az állam és az alkotmányos intézmények által megtestesített közérdeket is, ha például később a kormány döntését a bíróság jogellenesnek találná. A spanyol sajtó kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta: a kabinet tiszteletben tartja a bírósági határozatot, és meggyőződése, hogy a jogerős ítélet neki kedvez majd. Pedro Sánchez jelenlegi ügyvezető szocialista miniszterelnök egy évvel ezelőtt egyik első kormányzati intézkedéseként jelentette be Franco exhumálásának tervét. A baloldali kormány egyik fő érve, hogy egy demokratikus országban nem őrizheti mauzóleum egy diktátor emlékét, Franco leszármazottai viszont kezdettől ellenzik a lépést.

Spanyolországban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Francisco Franco kormányzása. Ami a monarchista-nacionalista jobboldali és a köztársaságpárti baloldali erők között zajló polgárháborút követően, a kommunista kegyetlenkedésekre válaszul kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, vagy kivégeztek. A Madridtól mintegy 50 kilométerre található, gigantikus kőkeresztjéről már messziről észrevehető Elesettek Völgye a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként épült mások mellett fogolyok munkájával. Franco a bazilika kriptájába szállíttatta a köztársaságiak oldalán elesettek holttesteit is a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. Hivatalos becslések szerint 30 ezer embert temettek el ott, egyes történészek azonban ezt a számot 60 ezerre teszik. Franco exhumálása felélesztette a közéleti vitát Spanyolországban arról, hogy vajon ez a lépés valóban a megbékélést szolgálja-e vagy csupán a sebeket tépi fel.

(mti, forumhungaricum.hu)

Borító: Wikipédia