A borosta régi ellenfelének tokja

Pálffy Lajos - 2018. február 20. 10:28

A pásztorfaragások egyik legjobban díszített produktumai a borotvatartók. Adja is magát a sima felület, és mint tudjuk, a pásztoroknak is volt idejük az ilyen farigcsálásra, már ha nem kellett éppen az elletéssel, vagy a tej feldolgozásával foglalatoskodniuk.

A Finta Múzeum munkatársai által archívumunkba feltöltött borotvatok talán rácáfol a bevezetőben említettekre, ugyanakkor a mandadb.hu-n bőven találunk a túrkeveinél sokkal jobban díszített darabokat. Csak éppen nem lehetséges, hogy minden oldalukról tanulmányozzuk őket. A borotvatartók, vagy a borotvatokok a pásztorok, juhászok, csikósok egyik fontos használati eszközét rejtették azon kevés közül, amelyekkel ezek az emberek találkoztak életük folyamán. Az arcszőrzet higiéniai okokból való kordában tartásához, a borotválkozáshoz borotvakések tartóinak most 3D-ben is körbejárható formája talán a 18. század folyamán alakult ki, legalábbis ebből az időből származik a múzeumokban őrzött legrégebbi darab. A hosszúra nyúló, keskeny téglatestet formázó, kihúzható fedelű fatokot aztán a későbbiekben, a 19. és a 20. század folyamán felváltják a faszeggel rögzített, elfordítható fedelű variációk.

Készítőjének a díszítésre már nem maradt ideje(Finta Múzeum CC BY-NC-ND)

A magyarországi gyűjteményekben őrzött borotvatokok közül a legmívesebbek, leggazdagabban, legszebben díszítettek mind a Dunántúlon készültek. A növényi motívumok és geometrikus díszek mellett ősi magyar jelképek is feltűnnek némely darabokon, de nem ritka az emberábrázolás sem. Itt is, mint a sótartókon, feltűnik a felfegyverzett betyár és néha a mátkájának, babájának az alakja. A díszítés karcolással, véséssel, domború faragással kezdődött, a színezést festéssel, „spanyolozással” oldották meg, de használták a csontberakást és az „ólmozást” is. (A spanyolozás során színes spanyolviaszt öntöttek a bemélyített mintákba, az ólmozás során ugyanezt tették, csak ólommal.) A borotvatokok a pásztorember „poggyászába” kerültek, de voltak falra akasztható változatok is. A fa mellett bőrből (pl.: mókus, vagy őz), esetleg szűrposztóból is készülhettek. Hogy aztán az itt látható, 1890-ben összeállított 22 centiméter hosszú darabot miért nem díszítette készítője, arra nézve csak találgatni lehet. Előfordulhatott, hogy nem is volt igénye rá, de az is, hogy csak nem volt az ilyesmire ideje.

Borító:Finta Múzeum CC BY-NC-ND