A Csík Zenekar és Presser a pálinka hazájában

A Csík Zenekar és Presser a pálinka hazájában

- 2018. június 14. 9:16

A Csík Zenekar, Presser Gábor, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a Szabó Balázs Bandája, valamint a Bohemian Betyars is fellép augusztus 2. és 4. között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei PanyolaFeszten.

A 13. alkalommal megszervezett rendezvényen a neves fellépők mellett portaprogramokkal, színházi produkciókkal, templomlátogatással és pajtaszínházi előadásokkal is találkozhat a közönség – emelte ki Muhari Zoltán, a település polgármestere a programról tartott szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten. Helyi kézművesek árulják portékáikat, helybéliek várják gazdag, a térségre jellemző gasztronómiai fogásokkal a látogatókat, helyi pálinkákat lehet majd kóstolni, a gyerekeket pedig bábszínházzal, helyi kézművesek foglalkozásaival és egy népi, valamint egy teljesen megújult nagy játszótérrel várják. A sportolni vágyók templomlátogató kerékpártúrákon vehetnek részt, de lehet kajakozni, kenuzni vagy tutajozni is. Az úgynevezett portaprogramok során a látogatók maguk is bepillanthatnak a helyiek mindennapjaiba, hiszen azok kinyitják házaikat, kertjeiket az odaérkezők előtt. Ezek között részt lehet venni pálinka szemináriumon, Makranczi Zalán Védőbeszéd című lakásszínházi előadásán, de egy lelkes édesanya a saját kertjében, a maga készített kartonautókban várja autósmoziba a gyerekeket, akik egy népszerű magyar rajfilmet nézhetnek majd meg.

A polgármester kiemelte, hogy a fesztivál missziója Szatmár-Bereg és a határ menti területek kulturális értékeinek közvetítése és tanítása, ezért a minőségre kiemelt hangsúlyt fektetnek a programok és a megvásárolható termékek tekintetében egyaránt. Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke elmondta: a PanyolaFeszt lehetőséget kap arra, hogy minősített fesztivállá váljon. Amennyiben a rendezvény megfelel a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program követelményeinek, jövőre viselheti a minősített fesztiváloknak járó címet. Muhari Zoltán hozzátette: ez újabb lehetőségekhez segíthetné a fesztivált mind a nagyobb, országos médiamegjelenés tekintetében, mind anyagi és szervezési szempontból. A fesztivál honlapján szerdától tájékozódhatnak az érdeklődők a programokról és a szálláshelyekről.

(mti)

Borító: A Szamos Panyolánál (youtube.com)