A hasonmás kiadás az eredeti Károlyi-biblia kinyomtatásának 430. évfordulójára jelent meg

A hasonmás kiadás az eredeti Károlyi-biblia kinyomtatásának 430. évfordulójára jelent meg

- 2020. február 19. 10:22

Bemutatták a vizsolyi biblia hasonmás kiadását kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban a helyi református gyülekezet által szervezett Bibliaünnepen.

Kovács Zsolt Levente vizsolyi református lelkipásztor elmondta, hogy a hasonmás kiadás az eredeti Károlyi-biblia kinyomtatásának 430. évfordulójára jelent meg. Hozzátette: Károlyi (Károli) Gáspár 431 éve, 1589-ben kezdte el kinyomtatni az első teljes magyar nyelvű bibliát Vizsolyban a helyi nyomdásszal, Manskovit Bálinttal együtt, egy évvel később fejezték be a munkát. Hozzátette: a vizsolyi biblia 2015 óta hungarikum, azóta jelentősen megnőtt látogatóközpontjuk látogatottsága.

A 400 éves biblia jubileumi ünnepsége (Gömöri Múzeum CC BY-NC-ND)

Az utóbbi években emiatt egyre többen keresik a vizsolyi biblia hasonmás kiadását is, ám a korábbi kötetek elfogytak és nem volt forrásuk újabb hiteles bibliakiadásra. Most Schmitt Pál egykori köztársasági elnök támogatásából sikerült újabb 800 példányt készíteniük. A hasonmás, kétkötetes biblia eladásából befolyt összegből az egyebek mellett bibliatáborokat és honismereti táborokat is szervező gyülekezet folytatná a négy éve megkezdett helyi népfőiskola épületének építését, amely számos közösségi program szervezésére ad majd lehetőséget.

A reprint kiadás bemutatása (mti)

A vizsolyi biblia a 16. századi magyar nyelv páratlan dokumentuma, amelynek nyomtatását 1590. július 20-án fejezték be Vizsolyban. Károlyi (Károli) Gáspár tudós reformátor és gönci munkatársai elsőként fordították le magyar nyelvre a teljes bibliát. Az eredeti kiadásból ma húsz körüli példányról tudni, ebből néhány magyar gyűjteményekben található. A vizsolyi biblia megjelenése nemcsak a magyar reformáció megerősödését és a könyvnyomtatás meghonosodását, hanem az irodalmi magyar nyelv tökéletesedését is jelentette. A vizsolyi bibliát őrző református templomot 2017-ben történelmi emlékhellyé avatták.

(mti)

Borító: mti