A kalapos király tengeri flottája

Pálffy Lajos - 2019. május 28. 10:57

A magyar tengeri hadihajózás történetéből is találunk jócskán adatokat archívumunkban. Alig 150 esztendős történet ez, olyan korban játszódik jórészt, amikor már tudatosan használták előbb a fotográfiát, később pedig a mozgófilmet. De még mielőtt ide eljutnánk, tudnunk kell, hogy II. József volt az, aki először a flottfejlesztés útjára lépett.

Köztudott, a kereskedelmi hajózás megjelenésével a kalózok is feltünedeztek a tengereken, folyókon, nagyobb tavakon. A hivatásos és alkalmi tengeri rablók, vagy egy nem éppen barátságos nép hajósai pedig előszeretettel fosztogatták a kereskedők kívánatos holmikkal megrakott vízi alkalmatosságait. Ezért aztán szükség volt a kezdetektől hadihajókra is, amelyek már megjelentek az ókori ember, az első birodalmak hadieszköz tárában. Hadihajók szolgálták a fáraók hatalmát, döntötték el a görög-perzsa vetélkedést, és szolgálták Rómát a Földközi-tenger mellett a Dunán is. De hadihajóval érkezett Szent István felesége, Gizella jövendő férjéhez Esztergomba, és hajókon menekítette volna a királyi kincseket II. Lajos friss özvegye, Mária is. Hadihajósok, naszádosok és sajkások küzdöttek Nándorfehérvárnál, majd feljebb a Dunán és a Balatonon a törökkel, hajóztunk hát mi magyarok is sokat az évszázadok folyamán.

Sőt, Kossuth megbízásából Wass Sámuel gróf már hadiflottát vásárolt volna Brazíliában, fiumei állomáshellyel, de igazából az 1867-es kiegyezés után jutott ki a tengerekre a magyar, Ausztriával együtt. A bécsi Habsburgok közül természetesen II. József volt az, aki 1786-ban 160 emberrel hadiflottát szervezett az Adrián. A történet Velence 1815-ös megkaparintásával folytatódott, amikor a városállam nagy múltú flottája is Bécsé lett a 2700 velencei hajóssal együtt. 1859-re, az újabb itáliai háború idejére már 10 ezer haditengerész szolgált az osztrák flottában. Ami még fából ácsolt hajókból állt, és fejlesztésének Miksa főherceg volt az elkötelezett bajnoka. 1862-ben még önálló Tengerészeti Minisztérium is létesült Bécsben, de aztán Miksa elmegy a végzetes útjára Mexikóba, így ismét csak a Hadügyminisztérium Tengerészeti Szekciójaként működik tovább a flottát irányító kis csapat. Az időszakra jellemző, hogy a legnagyobb fregattok, korvettek többnyire az adriai kalózok ellen hadakoztak, a legénységet a tengerparton sorozták, a tisztek közül csak néhány volt magyar.

A hadsereg három évével szemben itt még egy plusz esztendőt le kellett húzni, és 8 év volt az ami tartalékos állományban ki kellett bírni még. De azt tudnunk kell, hogy nem lasszóval fogták az embereket haditengerésznek, megbecsült, nagy presztízsű pálya volt ez, képzésekkel, további elhelyezkedési lehetőségekkel. A kiegyezéskor, 1867-ben készült leltár szerint már 59 gőzzel hajtott és 34 vitorlás hajóból állt az ekkor közössé lett hadiflotta. Amelyben csak az 1889-es, második véderőtörvény után kezdtek nagyobb számban magyarok is szolgálni. 1867-ben egy részben vaslemezekkel megerősített sorhajó, hét ugyanilyen „páncélos” fregatt és több más, kisebb gőzös jelentette a főerőt. Ebből került ki az a Wilhelm von Tegetthoff (1827 – 1871) rendelkezésére álló kisebb flotta 1866 nyarán. Amikor a poroszokkal szövetséges, a Földközi-tengeren ekkoriban egyeduralkodó olasz flotta megjelent Lissa szigeténél, hogy meghódítsa az adriai partvidéket. Tegetthoff, aki a híres velencei hadiakadémián végzett, meg volt győződve arról, hogy a partot, ezáltal a területet csak a vízről lehet megvédeni, erődökkel, csapatokkal nem. De ekkor még, mint sorhajókapitányra, nem nagyon hallgatott rá senki sem.

Borító: Naszádok Nándorfehérvár 1717-es ostrománál a Dunán (Wikipédia)