A képzőművészet világa újra szerelmes lett Picassóba?

A képzőművészet világa újra szerelmes lett Picassóba?

- 2018. március 6. 11:26

Picasso egy újabb, szintén francia múzsájáról és szeretőjéről, Marie-Thérese Walterről festett portréját árverezik el májusban New Yorkban, közölte a Sotheby’s aukciósház.

A Le Repos (A pihenés) című, 1932-ben festett kép vörös háttér előtt alvó nőt ábrázol. Az aukciósház becslései alapján 35 millió dollárért (8,9 milliárd forint) kelhet el. A múlt héten a festő Walterről készült Femme au Béret et a la Robe Quadrillée (Nő sapkában és kockás ruhában) című portréja talált gazdára 49,8 millió font (17,6 milliárd forint) leütési áron a Sotheby’s londoni árverésén. A festmény egyike volt annak a 13 Picasso-műnek, melyeket ugyanaz a vevő vásárolt meg a múlt héten a Sotheby’s és a Christie’s londoni árverésein összesen 113 millió fontért.

Picasso korai műveinek régi repróit itt találja (MaNDA)
Picasso korai műveinek régi repróit itt találja (Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria CC BY-NC-ND)

Harry Smith, a Gurr Johns művészeti tanácsadó cég elnök-vezérigazgatója egy gazdag ügyfél nevében licitált, kilétét nem fedte fel, csupán annyit közölt, hogy a képzőművészet világa újra szerelmes lett Picassóba. A spanyol festő iránti érdeklődést tovább fokozta a londoni Tate Modern múzeum közelgő Picasso-kiállítása, amely az első önálló Picasso-tárlat az intézményben.

(mti)

Borító: Pablo Picasso/Le Repos (Marie-Thérèse Walter) christies.com