KÖZKINCSTÁR SOROZAT

A kisebbik Zrínyi

A kisebbik Zrínyi

- 2022. február 10. 11:05

Ha már aztán visszakanyarodtunk kicsit a végvári időkbe, ne hagyjuk szó nélkül a bikaerejű Zrínyi Péter uram vitézségét sem. Aki aztán a hóhér pallosa alatt végzi Bécsújhelyen, fiával pedig, aki 1703-ban, őrülten halt meg Kufsteinben, ki is hal a Zrínyi család.

Zrínyi György horvát bánnak két fia született, Miklós, a költő, és öccse, Péter, aki 1621-ben, Zágráb közelében, Verbovecz városkájában látta meg a napvilágot. S mivel atyjuk 1626-ban elhalálozott, neveltetésükben nagy szerepet kapott Bécs, és ezáltal a jezsuiták. De aztán valahogy nem fogott ez a szigor a két ifjú emberen, mert a kívánt célt, a Habsburg házhoz való feltétlen hűséget nem tudták beléjük plántálni a harcos szerzetesek. Sőt, a húsz esztendősen Frangepán Katalint feleségül vevő Péter egyre nyíltabban fordul szembe a török elleni védelem ürügyén a birtokait fosztogató, azokon hatalmaskodó császári zsoldossereggel. Odáig fajul a helyzet, hogy felségsértéssel is megvádolják, de katonáira, rettentő erejére és kardjára ugyanakkor Stájerország védelmében nagy szükség van. Így a légrádi vár (ez volt hivatva a stájerországi és muraközi török beütések megállítására) alatt aratott 1647-es győzelme után megbocsájtást nyer. Hogy aztán két év múlva újabb győzelmekkel (Szulin és Légrád) írja be nevét a történelembe. Ugyanakkor továbbra sem hajlandó magát alávetni a bécsi Haditanács utasításainak, ezért 1654-ben ismét kegyvesztett lett. Elvesztette három vára kapitányi pozícióját, de lovassági generálisságát is elvették tőle. Aztán jött az újabb török támadás, Zrínyi Péter pedig szét is vert egy hétezres török ármádiát, ezért rehabilitálják, a dalmát főkapitányi címet is megkapja.

A metszet is sejteti félelmetes erejét (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár PDM)

Bátyja (már a korában találgatásokra okot adó) halála után, 1665 januárjától horvát bánnak is kinevezik, amikor pedig legidősebb lányát, Ilonát I. Rákóczi Ferenc eljegyzi, családilag is közelebb kerül a megalázó vasvári béke után induló főúri szervezkedőkhöz. Két évvel a béke után, 1666-ban Wesselényi Ferenc nádor, Nádasdy Ferenc országbíró és Lippay György esztergomi érsek keresett külföldi (velencei, francia, lengyel) támogatókat Bécs ellen, de a törökkel is hajlandók lettek volna kooperálni. Zrínyi bevonta a sógorát, Frangepán Ferencet is 1669-ben a szervezkedésbe, aki kezdetben diplomáciai feladatokat látott el, majd ő lesz az, aki ténylegesen is harcba bocsájtkozik 1670 márciusában Spankau stájer főkapitány csapataival. De vereséget szenved, Csáktornyára menekül, majd a kegyelem ígérvényével, sógorával együtt április 12-én elindultak Bécs felé. Spankau előtt pedig megnyitják kapuikat váraik, a zsoldosok pedig kirabolnak és elpusztítanak mindent. A két nagyurat 17-én, érkezésük napján azonnal letartóztatják, egy esztendő múlva, április 30-án pedig lefejezik. Zrínyi Péter feleségének a hír hallatán elborult az elméje, egy gráci kolostorban halt meg néhány év múlva.

Csáktornya képeslapon (Göcseji Múzeum CC BY-NC-ND)

A fej- és jószágvesztés pedig azzal is járt, hogy Zrínyi Péter korábban túszként Bécsben tartott fiát, János Antalt megfosztották nevétől, majd Gnade vezetéknévvel besorozták katonának. De ez nem volt még elég, 1683-ban megvádolták azzal, hogy Lipót császár életére tör. Húsz évet ült ezután börtönben, s ahogy már a bevezetőből tudhatjuk, elborult elmével halt meg Kufstein várbörtönében. A történethez még hozzátartozik az is, hogy Péter volt az, aki a Szigeti veszedelmet lefordította horvát nyelvre, nemzetének hű fia volt, és életét adta Magyarországért.

Borító: Frangepánnal a börtönben, jobbról, Madarász Viktor festményén (Wikipédia)

Közkincstár sorozat

A jól iskolázott kardforgató
2023. február 11. 9:59

A szavatartó Zoltay
2023. január 24. 9:59

Dobó után a kapitány
2023. január 11. 10:19

Gradeci Horváth Stancsics Marko
2022. december 19. 8:28

Kerecsényi kapitány kínjai
2022. november 30. 9:19

Csányi Bernát uram hőstette
2022. november 21. 10:02

Egy másik Zrínyi
2022. október 11. 6:05