ÉVFORDULÓ SOROZAT

A levágott kezű, lefejezett, felnégyelt majd kerékbe tört orvos

A levágott kezű, lefejezett, felnégyelt majd kerékbe tört orvos

- 2022. április 28. 10:06

Mindig is voltak nagy befolyással rendelkező orvosok, kezdve az egyiptomi Szinuhével, aki lehet, hogy csak kitalált figura volt. De éppen ezen a napon, 250 évvel ezelőtt kegyetlen módon kivégzett Johann Friedrich Struensee valóban egy országot irányított annak uralkodója helyett.

Igen, Sztálin halála mögött is vannak, akik az orvosait látják, hiszen egy agyvérzést azért csak lehet valahogy kezelni, ha időben hozzálátnak. A nagy Sztálint viszont elég sokáig hagyták eszméletlenül heverni hálószobájában. No de 1953 tavasza helyett most utazzunk vissza egy negyed évezredet, a felvilágosodás korának Európájába, azon belül is Halle városába, ahol 1737-ben egy lutheránus lelkész gyermekeként megszületett Johann Friedrich Struensee. Aki tehetsége folytán már 14 évesen a helyi egyetem orvosi fakultásának hallgatója volt, 1758-tól pedig a Hamburg melletti, de a dán korona alá tartozó Altona húszezres városában lett a szegények orvosa. Miközben boncolt és kísérletezett, Rousseau és Voltaire írásait tanulmányozta. 1764-ben aztán a világon először leírta az addig kezelhetetlen száj és körömfájás kórját, sőt oltóanyagot is készített a leginkább a szarvasmarhákra veszélyes betegség ellen.

Egy korabeli kiadvány Struensee megtérésének történetével (Evangélikus Egyház Miskolc CC BY-NC-ND)

Aztán 1768-ban összehozta a sorsa a 19 éves, sokak szerint skizofréniában szenvedő dán királlyal, VII. Keresztéllyel, akinek orvosa és magántitkára lett. Keresztély 42 évet uralkodott névlegesen, de nem ő vitte az államügyeket, hanem 1770 és 1772 között éppen Johann Friedrich Struensee, akit végül titkos kabinetminiszterré is kinevezett. Így aztán az uralkodói szentesítés nélkül is rendeleteket hozhatott, és hozott is vagy 1800-at. Ezekben pedig komoly reformokat találunk, természetesen a felvilágosodás jegyében. Szabaddá tette a vallásgyakorlást, eltörölte a cenzúrát és a nemesi címeket, előjogokat. Szabaddá tette a kereskedelmet és az ipart, megszüntette a robotot és tervben volt a jobbágyság eltörlése is (nálunk erre 1848-ig kellett várni). Egységesítette a bíráskodást, megtiltotta a kínvallatásokat és a boszorkánypereket. Jogokat kaptak a házasságon kívül született gyerekek, de a kiváltságok korlátozása és a szabad pálinkafőzés eltörlése miatt mégsem volt igazán népszerű.

A modern Koppenhága 1900 körül (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

Sőt, mikor kitudódott a viszonya a király fiatal és elhanyagolt feleségével, Hannoveri Karolina Matilddal, mivel nem volt már cenzúra, gúnyrajzok lepték el Koppenhágát. Karolina Matildnak aztán kislánya is született az orvostól, amikor a háttérbe szorított arisztokraták összeesküvést szőttek, és 1772. január 17-én hajnalban, egy álarcosbál után letartóztatták a nagyhatalmú orvost. A vád házasságtörés, felségsértés és a hatalommal való visszaélés volt, az ítélet pedig halál. Johann Friedrich Struensee elegánsan, kordén érkezett meg a nyilvános kivégzésére. Ahol a felolvasott ítélet szerint előbb jobb kezét vágták le, azután a hóhér ügyetlensége miatt több csapással a fejét. Ezután felnégyelték, majd még kerékbe is törték.

Metszet a kivégzésről (Wikipédia)

Viszont mindez nem sokat ért, mert a szellemet kiengedték már a palackból, reformjai eltörlésük után sorra lassan visszaszivárogtak, 1784-ben Frigyes trónörökös leléptette elmebeteg atyját, és új korszak köszöntött Dániára is.

Borító: Wikipedia

Évforduló sorozat

Falanszter, feminizmus, Fourier
2022. április 7. 6:44

A „tűzpasa”
2022. március 24. 10:59

Hidegkuti 100
2022. március 3. 11:33

Toporc másik híres szülötte
2022. február 24. 12:21

Komlós 100
2022. február 9. 12:55

Kojak 100
2022. január 21. 7:51

Inzulin 100
2022. január 11. 12:08