A megújult templomot 1742-ben kezdték építeni

A megújult templomot 1742-ben kezdték építeni

- 2022. november 14. 8:49

Átadták az elmúlt két évben külsejében teljesen megújult belvárosi Szent Péter és Pál apostolok-templomot a Bács-Kiskun megyei Baján vasárnap.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a hálaadó szentmisét megelőzően Klebelsberg Kunot idézve elmondta: Egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához, nemzeti géniuszához kapcsolja. A haza földjére ontott véren kívül a művek és alkotások azok, amelyek révén a nemzet magát a haza földjével elválaszthatatlanul jegyzi el. Az államtitkár szerint Baja történelme az említett földre ontott vért és az alkotásokat mindenképp összeköti.

Soltész emlékeztetett arra, hogy a kereszténység ellen elkövetett pusztítás során a török időben Baja egyik templomát mecsetté alakították, de a török kiűzése után is rengeteget küzdöttek a bajaiak és a környékbeliek. Azt mondta, Baja nem véletlenül kapta meg az 1600-as évek végén a mezővárosi rangot, és azt sem szabad elfelejteni, hogy mi mindenért küzdött maga a katolikus egyház is, hogy templomait újra és újra felépíthesse. Kiemelte: az elmúlt évszázadokban a belvárosi templom is hatalmas változásokon ment át. Elődje mindössze néhány évtizedig állt, majd a mai Szent Péter és Pál apostolok-templomot 280 éve kezdték el építeni.

Soltész Miklós (mti)

Köszönet illeti a Baján és környékén élőket, akik a sok pusztítást elviselték, továbbá a templomépítő ősöket és azokat is, akik a török pusztítást követően érkeztek ide, a bosnyákok, a szerbek, a német és magyar telepesek, hiszen az irántuk érzett tisztelet és megbecsülés kötelez mindenkit, mondta Soltész Miklós. A betelepülő népek a vérüket ontották és műveket, alkotásokat hagytak maguk után, és Klebelsberg szavaival élve szerinte közösen szereztek jogot ehhez a földhöz vérükkel és műveikkel egyaránt. Az államtitkár azt mondta, kötelez a feladat, és ezért köszönet illet mindenkit, akik Baja-szerte óvodákat és iskolákat, templomokat és kápolnákat építettek vagy újítottak fel az egyházaknak és a nemzetiségeknek.

Zsigó Róbert (mti)

Zsigó Róbert, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: a széles körű összefogásnak köszönhetően az elmúlt két évben külsejében teljesen megújult a belvárosi templom. A magyar kormány 105 millió forinttal, míg az érsekség 20 millió forinttal támogatta a munkálatokat, a helyi és környékbeli vállalkozások, illetve a hívek pedig gyűjtésbe kezdtek a felújításért. A polgári kormány egyik legfontosabb célja az volt, hogy megőrizze, óvja, és ha szükséges, felújítsa az értékeket, köztük a keresztény értékeket is – hangoztatta a képviselő. Véleménye szerint ez az örökségvédelem szempontjából is fontos, és azért is, hogy legyen mit hagyni a következő generációkra.

Az ünnepi mise (mti)

Az ünnepségen elhangzott, hogy Baja legrégebbi plébániája a belvárosi, amelynek templomát évtizedek óta nem újították fel. Az elmúlt két évben viszont új tetőt és festést kapott, valamint kicserélték a kapukat és az ajtókat. A megújult templomot Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke áldotta meg, majd hálaadó szentmisét mutatott be. A jelenlegi templomot 1742-ben kezdte építeni a hívek adományaiból Fabcsics Mihály plébános, majd 1764-ben szentelték fel.

(mti)

Borító: A megújult templom (mti)