A mester többször is változtatott a Sziklás Madonnán

A mester többször is változtatott a Sziklás Madonnán

- 2019. augusztus 16. 9:55

Leonardo da Vinci Sziklás Madonna című festményét állítja új kiállítása középpontjába a londoni Nemzeti Galéria. A tárlat látogatói megismerhetik az alkotás festékrétege alatt megbújó vázlatokat, amelyeket a mű tudományos vizsgálatakor fedeztek fel.

Leonardo közismerten hosszú idő alatt fejezte be képeit. A Sziklás Madonnán két periódusban is dolgozott, 1491 és 1499 között, majd 1506 és 1508 között. Egy korábbi, 2005-ben elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy eredetileg más pózban akarta megfesteni a madonnát, de további változtatásokra nem derült fény. A legújabb technológiának köszönhetően (makroröntgen fluoreszcenciás térképek, valamit infravörös és hiperspektrális képalkotás) segítségével sikerült újabb vázlatot is felfedezni a festékréteg alatt adta hírül a The Art Newspaper honlapja.

A Sziklás Madonnáról ebben a kötetben is olvashat (Együd Árpád Kulturális Központ © Minden jog fenntartva)

Leonardo első kompozíciójában a gyermek Jézus és az angyal magasabban helyezkedett el, az angyal lefelé tekintett a kis Jézusra. Nem világos, hogy a művész miért szakított ezzel az ötlettel, de a közelmúltban felfedezett újabb vázlaton már máshogy képzelte el a jelenetet. Például megváltoztatta a gyermek Jézus fejtartását, hogy profilból látszódjon, és az angyal göndör fürtjeinek egy része is eltűnt. A novemberben megnyíló kiállításra a Sziklás Madonnát a Galéria alsó szintjére költöztetik. Mint Caroline Campbell, a galéria gyűjteményi igazgatója elmondta, a festmény alatt megbúvó vázlatok feltárása műtermekben, laboratóriumokban és könyvtárakban, zárt ajtók mögött folyt, most tehát lehetővé akarják tenni, hogy a közönség mindazt felfedezhesse, amit a kutatók találtak.

A szinte kortárs Vasari művét mindenképpen el kell olvasni (Együd Árpád Kulturális Központ © Minden jog fenntartva)

A Nemzeti Galéria szakemberei szerint a Sziklás Madonnát teljes egészében Leonardo festette, de akadnak olyanok, akik úgy vélik, a tájkép egyes részein segédei is dolgoztak. A galéria megerősítette, hogy a Sziklás Madonnát nem adják kölcsön a párizsi Louvre készülő nagyszabású Leonardo-kiállítására. A téma egy 1483 és 1486 között készült másik változata a Louvre tulajdonában van, az szerepel majd az október végén megnyíló párizsi tárlaton. A londoni Nemzeti Galéria Leonardo: Experience a Masterpiece című kiállítása november 9-én nyílik és 2020. január 12-ig tekinthető meg.

(mti)

Borító: artportal.hu