A nagy hátraarc

Pálffy Lajos - 2019. február 6. 1:25

Úgy mondják, II. Józsefnek alig egy évtized alatt sikerült birodalma szinte minden nem német nyelvű alattvalóját magára haragítania, de a németek sem álltak ki teljes mellszélességgel mellette, többek között olyan ostoba rendelkezések miatt, mint a jódlizás betiltása.

Így aztán József is a harcmezőn kereste volna a dicsőséget, mint megannyi belpolitikában elhasználódott elődje. De aztán végül itt sem járt nagyobb sikerrel, sőt, végső soron az életébe került ez a kaland. Ami egészen pontosan egy új, török elleni háború volt, amit Nagy Katalinnal szövetségben indítottak el 1787-ben. József már 1780-ban tiszteletét tette Péterváron Nagy Katalinnál, a szövetség a későbbiekben egyre szorosabbá vált a két abszolutista uralkodó között. Erre is támaszkodva indított háborút Katalin a majd félezer éve fennálló, a törökkel szövetséges Krími Kánság ellen. És győzött az oroszoknak sok bajt, bosszúságot okozó tatárok felett, megnyitván így az utat is Isztambul felé. A területet amúgy a híres Potemkin, vagy Patyomkin herceg kapta meg, és II. József 1787-es látogatására (is) készültek ez azok a bizonyos szétszerelhető, szállítható falvak és városkák. De aztán felépült Szevasztopol hadikikötője is, és az oroszok kiterjesztették az ellenőrzésüket a Fekete-tenger felett.

De ha már ilyen nagyon elkalandoztunk, szót kell ejteni József brabanti gondjairól is, ahol az örökölt, ma Belgium területét adó tartomány lázongott uralma ellen. A francia, holland és porosz terjeszkedést is érdekelte ez a gazdag vidék, amelyet végül épp a török háború miatt vesztettek el a Habsburgok. De aztán a török ellen sem alakultak valami jól a dolgok, a hatalmas, százezres császári sereg méltó ellenfelet kapott Kodzsa Juszuf nagyvezír személyében. Aki Karánsebes alatt azzal is szembesült, hogy a császáriak egymást lövik. Az történt, hogy a Temesen átkelő felderítők bort szállító cigányokra bukkantak, de nem akarták ezt megosztani a később érkező társakkal. Összeverekedtek, lőttek is egymásra, majd a tábori riadó hallatán visszatértek volna, de töröknek hitték őket, és lőttek rájuk. És ők is lőttek, azt gondolván, hogy a török már elfoglalta a tábort. A vezércsere (a betegeskedő Hadik András helyett von Laudon vette kézbe az ügyet) után azért 1789. október 8-án elfoglalták Belgrádot. De ekkor már a táborban megbetegedő uralkodónak csak három hónapja volt hátra.

1790. január 26-án, a halálos ágyán diktált végrendeletében teljes hátraarcot csinál, jórészt visszavonja rendeleteit: „Minden uralkodásom alatt kelt általános rendeletet és intézkedést eltörlök, s őket azon állapotba visszahelyezem, melyben Őfelségének, a boldogult császárnénak halálakor voltak. Ebből csak a tolerantia-pátenst, az új lelkészrendezésre vonatkozó intézkedéseket, végre a jobbágyokra vonatkozót veszem ki. A koronát és az ország többi klenódiumait, mihelyt a budai várban lesz számukra illő hely, oda kell átvinni. Mivel ezáltal a sérelmek megszűnnek, a rendek már nem fogják oly sürgősen követelni az országgyűlést, melynek megtartása a mostani viszonyok közt és roncsolt egészségem miatt lehetetlen (…) Szívemből kívánom, hogy Magyarország ez intézkedés annyit nyerjen boldogságban és jó rendben, amennyit neki minden tárgyban rendeleteim által akartam megszerezni.”

Borító: József ezüsttallérja (vatera.hu)