A pályázat első témája Isten Tiszteletreméltó Szolgája Mindszenty József bíboros

A pályázat első témája Isten Tiszteletreméltó Szolgája Mindszenty József bíboros

- 2019. augusztus 7. 10:33

Nyilvános pályázatot hirdetett a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület és a Mindszenty Alapítvány a Városmajori Jézus Szíve templom két, még üresen álló, egyenként 35 négyzetméteres díszüvegablakának megtervezésére. Az első fordulóra november végéig várják a pályamunkákat.

A tájékoztató szerint a pályázat első témája Isten Tiszteletreméltó Szolgája Mindszenty József bíboros, a másik téma Az Eucharisztia forrás a világ életéért. A pályázaton részt vehetnek megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező alkotóművészek, tervezők, magyarországi felsőoktatásban jelenleg tanuló alkotók vagy alkotói csoportok. A jelentkezők csak saját, eddig nyilvánosságra nem hozott, illetve nyilvánosság előtt be nem mutatott művel jelentkezhetnek. A pályázat kétfordulós. Az első forduló pályázati anyagát jeligével kell ellátni, a pályázatokat név nélkül bírálják el. A zsűri által a második fordulóba juttatott pályaművek jeligéjét a www.sztehlolili.hu honlapon teszik közzé. A második fordulóban már a pályázó neve is ismertté válik.

A templom 1970-ben (Fortepan CC BY-SA)

Mint írják, a pályázatkiíró elsősorban a Mindszenty-ablakra várja a nevezéseket. Egy nevezéssel beadható pályázat mindkét ablakra vagy csak a Mindszenty-ablakra, de nem adható be érvényes pályázat önállóan csak az Eucharisztia-ablakra. Egy jelentkező legfeljebb 3 pályázatot nyújthat be ablakonként. Az első helyezett 500 ezer forint, a második 300 ezer forint, a harmadik pedig 150 ezer forint pénzjutalomban részesül. A második fordulóba bejutott többi pályázó fejenként 30 ezer forintot kap. A közlemény szerint amennyiben a nyertes pályaművet alkalmasnak találják a kivitelezésre, a nyertes pályázónak ajánlatot tesznek a pályamű megvételére.

A pályázat első fordulójának leadási határideje november 30., a második forduló leadási ideje 2020. május 30., az eredményhirdetés 2020. június 15-én lesz.

(mti)

Borító: Sztehlo Lili munkája a városmajori templomban (esztergomi-ersekseg.hu)