A posta bélyeggel, a Nemzeti Bank érmekkel köszönti a kongresszust

A posta bélyeggel, a Nemzeti Bank érmekkel köszönti a kongresszust

- 2021. szeptember 2. 8:37

Emlékérmét bocsátottak ki szerdán az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 000 forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét, valamint az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát helyezett forgalomba, olvasható az MNB által kiadott közleményben.

Mint írják Erdő Péter bíboros és Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója alkalmi bélyegblokk kibocsátásával tiszteleg a kongresszus előtt. A Kongresszus megnevezésű ezüst és színesfém emlékérmék elsődleges szerepe a figyelemfelhívás és az ismeretterjesztés, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja. Az emlékérmék előlapján a világesemény szimbólumának, a Missziós keresztnek egy érmére adaptált részlete jelenik meg.

1938-ban Szent István-év is volt (Piarista Múzeum CC BY-NC-ND)

Az esemény nemzetközi jellegére tekintettel az előlapon megjelenő keresztábrázolás középpontjában a NEK angol nyelvű logójának részlete szerepel. Az előlap szélén félköriratban, fent a Magyarország, lent, a kereszt szárától balra a 10 000, valamint 2000 értékjelzés, jobbra a forint felirat olvasható. Az emlékérmék hátlapján, központi motívumként, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült monstancia (szentségmutató) ábrázolása került. A háttérben a Hősök tere két félkaréjban elhelyezett szoborcsoportja rajzolódik ki. A hátlap szélén félköriratban, fent az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus olvasható. A 10 000 forintos címletű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült. A 2000 forintos címletű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült. Az ezüst emlékérméből tükörfényes kivitelben 5000, a színesfém változatból selyemfényes kivitelben 7000 darab készíthető.

Az 1912-es, bécsi kongresszus érme (Piarista Múzeum CC BY-NC-ND)

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ezüst emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében, a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg szerdától. A világesemény jelentőségére való tekintettel az MNB az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát is kibocsátott 2 millió példányban az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére. Az új érme technikai paramétereiben azonos a készpénz-forgalomban szereplő 50 forintos érmékkel.

(mti)

Borító: Az új érmék (napi.hu)