A rendezőre emlékeztek, aki visszaadta nagyapáink becsületét

A rendezőre emlékeztek, aki  visszaadta nagyapáink becsületét

- 2019. november 21. 10:02

Sára Sándor a Duna Televízió egykori elnökeként is meghatározó egyénisége volt a rendszerváltást követő időszaknak, jelentette ki Lezsák Sándor Budapesten, a Nemzeti Fórum Kölcsey Körében, ahol a filmrendező-operatőrre emlékeztek.

Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy Sára Sándor a filmjeiben és a valóságban is mindig a lényegre koncentrált, azt láttatta a közönséggel. Mozgósító nemzeti erőtérnek volt a meghatározó alakja, és ma is az, hiszen alkotásain keresztül ma is körülöttünk él, mondta a politikus. Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke a rendezvényen felidézte, hogy gyerekkori élménye Sára Sándor dokumentumfilmje a második magyar hadseregről. Ebből tanulta meg, hogy a hadsereg katonái a hivatalos narratívával szemben nem fasiszta katonák, hanem hősök voltak, vagyis a rendező visszaadta nagyapáink becsületét. Azzal, hogy Sára Sándor ezt a filmet meg merte csinálni egy diktatúrában, bátorságot adott neki és megtanította arra, hogy fontos a nemzeti összetartozás.

Emlékezetes film emlékezetes plakáttal (Magyar Nemzeti Filmarchívum CC BY-NC-ND)

Sára Sándornak köszönhető az is, hogy az egykori Duna Televízió a nemzet televíziójává vált, fűzte hozzá Balogh László. Dobos Menyhért a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy Csoóri Sándor mellett Sára Sándornak köszönhető a Duna Televízió megvalósulása, hogy a nemzet televíziójaként égi köldökzsinór módjára kösse össze a 20. században szétszakított magyar nemzetrészeket. Dokumentumfilmjeivel pedig, amelyekkel határtalan bátorságról tett tanúságot, beírta magát a filmművészet aranykönyvébe, emelte ki a vezérigazgató.

(mti)

Borító: magyarforum.hu