A Szent Korona a torockói Duna-Házban

A Szent Korona a torockói Duna-Házban

- 2021. augusztus 24. 7:57

A Szent Korona lesz a középpontjában az idei Duna Napnak. Az erdélyi Torockón augusztus 28-án immár hetedik alkalommal tartják meg a rendezvényt.

A torockói Duna-Ház 2014-ben nyitotta meg kapuit. Ez egy egész évben működő kulturális központ, amelynek kiemelkedő eseménye a Duna Nap, amely június 4-hez, a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódik. Idén a járvány miatt lesz augusztus 28-án, mondta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán. Dobos Menyhért kiemelte: a közmédia a rendezvényen való jelenlétével is a szülőföldön maradást, a megmaradást kívánja erősíteni. Amíg hitünket, kultúránkat, keresztény gyökereinket, anyanyelvünket őrizzük és át tudjuk adni gyermekeinknek hagyományainkat, addig van remény. Mint elhangzott, a Duna Napra a Kárpát-medence minden részéről érkeznek érdeklődők, így Erdély minden szegletéből, a Felvidékről, a Délvidékről és az anyaországból is. Idén a járványügyi szabályok betartása miatt kötelező a maszkviselés és az oltási igazolás.

Torockónak van hangulata (Déri Múzeum CC BY-NC-ND)

A Hűséggel a nemzetért című kiállítás középpontjában a Szent Korona áll, tizenkét óriás molinón mutatják be a korona történetét, de látható lesz annak másolata is, amelyet tavaly vásároltak meg. A délutáni kulturális programban fellép Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos versmondó, lesz operettblokk, az esti Összetartozás-koncerten pedig Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Baricz Gergő énekel, a rendezvényt tűzijáték zárja. A műsor összeállításába, kiemelten a gyerekprogramokéba, a helyieket is bevonják, napközben lesz kalandjáték, kincskeresés, íjászat, zene és tánc. Augusztus 28-án az M1-en többször élőben bekapcsolódnak az eseményekbe, szeptember közepén pedig a Duna World csatornán 26 perces összeállítást láthatnak a nézők a Duna Napról. A rendezvényről további részletek a duna-haz.com-on.

(mti)

Borító: A Duna-Ház (duna-haz.com)