A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet?

A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet?

- 2019. augusztus 5. 12:21

Felvonulással ünnepelte Bukarestben a Nemzet Útja nevű román civil szervezet vasárnap, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre.

Az Agerpres hírügynökség szerint a megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett, az általuk magasba emelt táblák egyikén pedig A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet felirat volt olvasható. A résztvevők megkoszorúzták az első világháborús román diadalívet, majd a kormány székháza elé vonultak. A felvonulást meghirdető Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője volt az egyik szervezője az úzvölgyi katonatemetőnél rendezett, a sírkert erőszakos elfoglalásával végződött június 6-i román megemlékezésnek – emlékeztetett a G4Media hírportál. Ugyanez a civil szervezet rendezett a magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen tüntetést július 7-én Bukarestben.

A román sereg által Magyarországon használt pecsét (Móra Ferenc Múzeum CC BY-NC-ND)

Mihai Tirnoveanu korábban azt mondta, hogy a mostani megmozdulásra meghívták a román védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is. Az egyesület vezetője úgy vélte: az általa rendezett felvonulás kiváló alkalom lehet arra, hogy a nagykövet kifejezze a magyar nép háláját és tisztelegjen azon román hősök emléke előtt, akik életüket áldozták 1919-ben azért, hogy felszabadítsák Magyarországot a bolsevik uralom alól.

(mti)

Borító: Ahogy 1918 karácsonyán Kolozsváron, úgy aztán Budapesten is trombitáltak (Wikipédia)