A Trianonhoz vezető út 14 pontja
Pálffy Lajos - 2018. január 8. 2:12
Éppen 100 esztendeje, hogy az Egyesült Államok elnöke felolvasta a szenátus és képviselőház együttes ülésen híres 14 pontját. Azt a 14 pontot, ami végül is nagyjából meghatározta a párizsi békék tartalmát, amiben benne foglaltatott az Osztrák Magyar Monarchia szétbomlasztása is. Ez volt a Trianonhoz vezető út 14 pontja is, pedig első olvasatra tetszetős kitételek is szerepelnek benne.
Az 1856-os születésű Thomas Woodrow Wilson idealista volt a szó szoros értelmében, történelemtanárként indult, majd Princetont is vezette, aztán politikára adta a fejét. 1913-ban, három év kormányzóság után választották elnökké, és megoszlanak a vélemények arról, hogy mekkora szerepe is volt abban, hogy az USA ténylegesen is belépett a Nagy Háborúba. Mert mint hadianyag és fegyverszállító már a kezdetektől ott áll az antant oldalán, sőt, ha nincs ott, akkor talán el is jutnak már 1916-17-re a németek Párizsba. A békét, semlegességet hirdető USA háborúba való beterelgetése egy jól nyomon követhető folyamat, amely már csak a földjén élő, jelentős számú és nagy gazdasági potenciállal bíró németség miatt sem volt egyszerű történet. De a lényeg: 1917. április 6-án megérkezett Wilson és az USA hadüzenete, az a gazdasági és hadi potenciál, ami aztán így megjelent a nyugati fronton, végképp esélytelenné tette a központi hatalmak győzelmét, de a korai, és így talán igazságosabb békekötéseket is. S mivel talán Wilson is tisztában volt azzal, hogy ez esetben is beigazolódik majd az ókori Rómából ismert mondás: Vae victis!/Jaj a legyőzötteknek!, ezért mintegy kármentésül csapatával összeállították a híres 14 pontot. A végső forma és koordináció az első számú tanácsadó, Edward M. House ezredes nevéhez fűződik, aki aztán a párizsi béketárgyalásokon is meghatározta az amerikai álláspontot. House nem volt katona, texasi ültetvényesként, gyapottermesztőként érkezett meg a nagypolitikába, és lett többek között Wilson külpolitikájának meghatározója. Az általa láttamozott 14 pont között az Osztrák Magyar Monarchia sorsával csak egy foglalkozott, a 10. Ebben viszont benne foglaltatik, hogy népeinek biztosítani kell a szabad fejlődését, ami a legoptimistább olvasatban is a Monarchia végét jelentette.
A lista első helyén amúgy a titkos diplomáciát elítélő pont trónol. Ami már a párizsi békék kapcsán sem működik, hiszen a vesztesekkel szemben titokban kötött paktumok alapján lépnek fel. A másodikként olvasható, a kereskedelem és a tengerek szabadságát meghirdető pont sem változtatott sokat az addigi gyakorlaton. A harmadikként a gazdasági megkötöttségek végét szorgalmazó kitétel is leginkább a születő új világhatalomnak, az USÁ-nak kedvezett. A negyedikként szereplő, leszerelésről szóló cikkely is csak a vesztesekre lett kötelező, így aztán „munkanélküli” hivatásos katonatisztek tömegei kezdenek majd politizálni, és készülni a revansra Németországban. Az ötödik pontban a gyarmatok kérdését rendezné a jó amerikai elnök, jogokat adva az őslakosoknak, de ez is csak jámbor óhaj marad még vagy harminc, negyven esztendeig. A hatodik pont a központi hatalmakat kötelezi Oroszország kiürítésére, hogy az szuverén módon fejlődhessen. Itt ne felejtsük el, hogy arrafelé két hónapja már bolsevik diktatúra van, amelynek létkérdés volt a németek megállítása. A hetedik, Belgium visszaállításáról szóló ponttal nincs semmi baj, de a nyolcadikban már a vegyes, német és francia lakosságú Elzász-Lotaringiát juttatja Wilson tokkal és vonóval Franciaországnak. A kilencedikben az olasz-osztrák határt a nemzeti hovatartozás alapján húzná meg, de aki síelt már arra, láthatta, hogy mennyire nem jött össze ez az óhaj. A 11. pontban még követeli Románia, Szerbia és Montenegró kiürítését, a 12. pontban megnyitná a Dardanellákat és lehetőséget adna a törökországi nemzetiségeknek az önálló fejlődésre. Végül roppant helyesen helyreállítaná Lengyelországot, az utolsó pontban pedig a területrablás nélküli békét is említve megteremti a Népszövetség, a két világháború között létező, leginkább a veszteseket kordában tartó szervezet alapjait.
Hosszúra nyúlt ismertetésünket zárjuk azzal, hogy nem véletlenül kapott utcát (lásd a képeslapot) 1920 után a felvidéki Nyitrán az Államok 28. elnöke. Aztán míg 1910-ben a város 16419 lakójának 59 százaléka volt magyar, ez a szám 2001-re 95,4-re módosult, természetesen a szlovákság javára.
Borító: Wikipédia
