A világ első hivatalos postai levelezőlapja 150 éve az Osztrák-Magyar Monarchiából indult útnak

A világ első hivatalos postai levelezőlapja 150 éve az Osztrák-Magyar Monarchiából indult útnak

- 2019. május 10. 10:18

A világ első hivatalos postai levelezőlapja megjelenésének 150. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a budapesti Bélyegmúzeumban csütörtökön.

A Magyar Posta a rendezvényen bocsátotta ki a 200 éve született Gervay Mihály – 150 éve jelent meg a világ első hivatalos postai levelezőlapja elnevezésű bélyegblokkját, amelyet Forrai Péter, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese helyezett forgalomba a kiállítás megnyitóján. Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója az eseményen az évfordulókról szólva elmondta: a 200 éve született Gervay Mihály az első magyar postafőigazgató volt. A világ első hivatalos postai levelezőlapja pedig 150 éve, 1869. október 1-jén az Osztrák-Magyar Monarchiából indult útnak. Az október végéig látogatható kiállításon mintegy 270 levelezőlap látható. A tárlat nagyrészt két kiemelkedő, nemzetközi kiállítási eredményeiről is ismert filatelista, Homonnay Géza, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság (MAFITT) és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABÉOSZ) elnöke, valamint Czirók Dénes anyagából született, amelyhez hozzáadták a Bélyegmúzeum példányait.

Orosz vallásos postai levelezőlap (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Így lehetővé vált, hogy változatosan mutassák be a világ legelső díjjegyes levelezőlapja történetével és postai pályafutásával kapcsolatos információkat. Mint mondta, a tárlaton 1869 októberétől 1971 májusáig kibocsátott levelezőlapokat mutatnak be, köztük az ismereteik szerint egyetlen olyan levelezőlapot is, amelyet a megjelenés napján adtak fel és bélyegeztek le, vagyis első napi bélyegzéssel láttak el. Kiemelte: a díjjegyes levelezőlapot az Osztrák-Magyar Monarchiában találták fel és vették használatba először. Ahogy a bélyeg néhány év alatt elterjedt az egész világon, a levelezőlap is viharos gyorsasággal hódított teret a postai értékcikkek és a bérmentesítés világában, fogalmazott, hozzátéve: a levelezőlapot évről évre egyre több országban vették használatba, végül az 1878. évi párizsi postakongresszuson kötött egyezmény tanúsága szerint június 1-től az egész világon használták.

Nagyváradról Nagyszebenbe küldött, első napi bélyegzéssel ellátott levelezőlap 1869-ből (mti)

Hangsúlyozta: a díjjegyes lap ötletének megvalósulása az 1867-től önálló Magyar Királyi Posta főigazgatójának, Gervay Mihálynak az érdeme. A Magyar Postának a kettős évforduló alkalmából kibocsátott bélyegblokkján együtt láthatók a világ első díjjegyes postai levelezőlapjának magyar változatai és a megvalósítást támogató magyar postafőigazgató. Ezzel megszületett a harmadik magyar bélyeg, amely Gervayt és a második, amely a levelezőlapot ábrázolja,  mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a bélyegblokkot és a kiállítást Elekes Attila André grafikusművész tervezte.

(mti)

Borító:  Nagyváradról Nagyszebenbe küldött, első napi bélyegzéssel ellátott levelezőlap 1869-ből (mti)