A zsidó család évek óta harcolt a kép visszaszerzéséért

A zsidó család évek óta harcolt a kép visszaszerzéséért

- 2021. augusztus 30. 7:58

Az amszterdami városvezetés bejelentette, hogy visszaadja Vaszilij Kandinszkij egy értékes képét jogos tulajdonosainak, egy zsidó család örököseinek.

A zsidó család évek óta harcolt a kép visszaszerzéséért. A festményt egy aukción adták el 1940-ben, a képet az amszterdami Stedelijk Múzeum vásárolta meg, amely jelenleg is kiállítja. Az örökösöket képviselő ügyvéd, Simon van der Sluijs pénteken üdvözölte a város döntését, amivel megfogalmazása szerint egy történelmi igazságtalanságot sikerült most jóvátenni. Kandinszkij 1909-ben készült Painting With Houses című alkotásának ügyével az elrabolt műkincsekkel kapcsolatos igényeket vizsgáló holland bizottság foglalkozott.

Egy könyv Kandinszkij művészetéről (MaNDA)

Tavaly egy amszterdami bíróság helybenhagyta a bizottság 2018-as határozatát, amely szerint a városnak nem kell visszaszolgáltatnia a képet a Lewenstein családnak, amelynek tulajdonában volt a náci megszállás előtt. A bizottság arra hivatkozott, hogy a festményt nem lopták vagy kobozták el, hanem elárverezték. Igaz, a döntésben arra is felhívták a figyelmet, hogy az eredeti tulajdonosokat romló pénzügyi körülményeik kényszerítették a kép eladására Hollandia náci megszállása előtt.

Amszterdam vezetése hangsúlyozta, hogy erkölcsi kötelességének érezte, hogy felelősségteljesen döntsön. A város ezek szerint a tisztességes és világos visszaszolgáltatási politika mellett áll, és a lehető legtöbb elrabolt műkincset visszaadja a jogos tulajdonosoknak vagy a tulajdonosok örököseinek.

(mti)

Borító: Az elárverezett, most pedig visszaadott mű (azulet.com)