Adj helyet magad mellett, énekli újra D. Nagy

Adj helyet magad mellett, énekli újra D. Nagy

- 2018. augusztus 2. 10:25

A Budai Ifjúsági Park legendás időszakára emlékezve D. Nagy Lajosnak, a Bikini énekesének előadásával folytatódik a Volt egyszer egy Ifipark című koncertsorozat pénteken a Várkert Bazárban.

D. Nagy Lajos az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta, hogy a koncerten visszafogottabb, romantikus oldalát akusztikus hangszerelés segítségével készül megmutatni. Hozzátette, hogy a dalok megszületésének időrendi sorrendjét követve először Rolls Frakció-számok csendülnek fel a színpadon, amelyeket az egykori zenekar egyik tagjával, Trunkos András basszusgitárossal ad elő. A Rolls Frakció-dalokat néhány akusztikusabbra áthangszerelt Bikini-szám és Az idő foglyai című szólóalbumáról választott négy dal követi majd, emellett énekel pár új szerzeményt készülő szólóalbumáról is.

D. Nagy felidézte, hogy amikor legelőször játszottak az Ifipark színpadán, alig páran lézengtek a nézőtéren, az utolsó koncertjükön azonban már hatezer néző tombolt. Mi ott lettünk sikeresek, emlékezett a múltra. A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működő Ifipark a magyar beat-, majd rockzene egyik legfontosabb helyszíne volt. A legendás előadásokra emlékezve 2017-ben nyári koncertsorozatot indítottak a Várkert Bazárban, amely idén nyáron az Omega, D. Nagy Lajos, Hobo, az Apostol és a Dinamit fellépésével folytatódik.

(mti)

Borító: A Rolls Frakció fénykora (youtube.com)