Adventi hangulatok Óbudán

Adventi hangulatok Óbudán

- 2017. december 1. 12:20

Immár tizedik alkalommal kapcsolják fel az ünnepi fényeket Óbudán, ahol mától december 23-ig rendezik meg az adventi rendezvényeket.

Az Advent Óbudán kulturális programsorozat és karácsonyi vásár a Fő téren lesz, ahol februárig ingyenes korcsolyapálya is várja az érdeklődőket, mondta Lőrincz Edina, az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Kitért arra, hogy a karácsonyfát idén a Hello Wood közreműködésével egy 16 méter magas építmény helyettesíti, amelyet tűzifákkal raknak körbe, amiket aztán a rendezvénysorozat lezárulta után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szétoszt a rászorulók között. Mint elhangzott, az óbudai adventen lesz fényfestés, amelyet az Árpád hídról is lehet látni, lesz állatsimogató és századfordulós körhinta is. A rendezvény egyik fellépője Petruska lesz, aki a zárónapon, december 23-án új kiadványát is bemutatja.

Az Advent Óbudán 2017 ünnepélyes megnyitója szombaton lesz Gryllus Vilmos gyerekkoncertje után, Bús Balázs polgármester köszöntőjével. A korcsolyapálya is szombaton nyílik, este pedig felgyúlnak az ünnepi fények, színpadra lép a Muzsikás és a Besh o droM, másnap Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák játszanak.

(mti)

Borító: Téli tájkép, képeslap (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)