Aki feltette a 20. századi Spanyolországot az irodalmi térképre
Pálffy Lajos - 2018. június 5. 11:37
A 120 éve született Frederico García Lorca olyan a spanyoloknak, mint Pablo Picasso mondjuk. Most már büszkék rá talán, de míg élt, nem nagyon törődtek vele. Igaz, fontosabb dolguk is volt: éppen készültek az egymás elleni háborúra.
Frederico García Lorca talán a drámáival alkotott legnagyobbat, de az 1932-ben megjelenő Vérnász, az 1934-es Yerma, majd a két évvel későbbi Bernarda Alba háza olyan korban született, amikor szép lassan egymásnak feszült Spanyolország két fele, kitört a rendkívül véres polgárháború. Amely egyben a vörös és a barna diktatúra első összecsapása is volt, ahol a spanyolok csak veszíthettek. (A Köztársaságot a háttérből Sztálin titkosrendőrsége irányította, Franco táborok pedig Hitler és Mussolini segítségében bízhatott, igaz, aztán ügyesen kimanőverezte országát a világháborúból.) Rossz korban élt hát Frederico García Lorca, olyan időkben, amikor nyíltan hirdetett baloldalisága és homoszexualitása miatt az élete is veszélyben forgott. Talán ha öt év teljes élet adatott neki 1931-től, mikor Amerikából visszaköltözött a köztársasági Madridba.
Ahol már megfordult egyetemistaként, és szárnypróbálgató íróként egyszer. Az andalúziai Fuente Vaquerosban született, apja művelt földbirtokos, anyja tanítónő volt és már a jezsuita gimnáziumból 16 évesen felvételt nyert a Granadai Egyetemre. Ahonnan tanárai ajánlására Madridba ment jogot és irodalmat hallgatni. Itt barátkozott össze két extrémnek tűnő figurával, Salvador Dalíval és Luis Buñuellel, és lett a főváros művészvilágának egyik ismert figurája. Itt írta első drámáját, nyilván környezete hatására, egy pillangó és egy csótány szerelméről. Az 1920-ban bemutatott A halált hozó pillangó című darab csúnyán megbukott, akár csak később barátainak Andalúziai kutya című szürrealista mozija. Melynek 1929-es bemutatóján ott állt Buñuel és Dalí a vászon mögött némi értékcsökkent paradicsommal, hogy válaszolni tudjanak, ha a közönség a nemtetszését az ismert módszerrel fejezné ki. A bemutató aztán nem várt eredményt hozott, a labilis, magánéleti válságban lévő Lorca (reménytelenül szerelmes volt egy jóképű szobrászba, aki elutasította közeledését) azt gondolva, hogy őt akarják kifigurázni a filmmel, sértődötten Amerikába utazott.
A Columbián tanult egy évet, de járt Kubában is, aztán a jobboldal bukásának hírére hazautazott. Az egyetemi színház, a La Barraca direktora lett, de írt, rendezett és szerepelt is. Igazi polihisztor művész volt egyébként, a drámaírás mellett kiváló zongorista, jó festő és még jobb költő és színész, dramaturg is egyben. Egy 1922-es granadai népzenei fesztiválon felfedezi a cigányokat, akik aztán megjelennek legismertebb, ma is forgatott köteteiben (Andalúz dalok, Cigányrománcok) is. A Madrid környéki harcok elől jobbnak látta, ha Granadába menekül, ahol unokatestvére volt a polgármester. Nos, 1936. augusztus 18-án őt vitték el először a katonák, García Lorcára, aki állítólag rajta volt a halállistán, csak másnap került sor.
A következő hajnalon lőtték agyon Víznar falucska mellett másik három emberrel együtt. Velük alszik most is, sírját többször is hiába keresték, hogy méltó nyughelye legyen.
Borító: Wikipédia
