Aki kipróbált szinte minden műfajt és technikát

Aki kipróbált szinte minden műfajt és technikát

- 2019. május 6. 9:20

A 95 éve született Móré Mihály festő- és grafikusművész alkotásaiból nyílt emlékkiállítás vasárnap Debrecenben, a Kölcsey Központ Bényi-termében.

Áfra János költő, művészeti író megnyitója előtt hangfelvételről idézték fel Móré Mihálynak a művészetéről vallott szavait. Festőből lettem grafikus, engem a mesterség, s abban is mindig az új technikai kivitelezés érdekelt, ebbéli kíváncsiságom miatt próbáltam ki szinte minden műfajt és technikát, mondta a felvételen Móré Mihály, hozzátéve: igyekeztem a lehető legtöbbet megtudni az emberről. Csak az érzéseivel, a bajaival, a vágyaival, a gondolataival együtt tudom őt képpé eleveníteni. A megnyitón Áfra János idézte fel a debreceni festő- és grafikus művészi pályáját, kiemelve, hogy az akkori “hivatalosságokkal” gyakran szembekerülő művész ugyan állami elismerést nem kapott, de számos országos grafikai pályázatot megnyert.

Olajfestmények vidéki témákkal (mti)

Móré Mihály Szőnyi István tanítványa volt, Picasso és Matisse művészete állt hozzá közel, portréi mellett több alkotását a Hortobágy ihlette. Az 1924-ban született és 1997-ben elhunyt Móré Mihály Debrecen képzőművészeti és közéletének egyik meghatározó alakja volt, sokan ma is őrzik történeteit, karakterét, hangzott el a megnyitón. Hagyatékát özvegye, Tariska Eszter a városra hagyományozta, ezekből a festményekből és grafikákból rendezte meg az emlékkiállítást Tamus István grafikusművész, az Ajtósi Dürer Egyesület elnöke. Móré Mihály A vonal diszciplínája című tárlata június 2-ig látható a debreceni Kölcsey Központban.

(mti)

Borító: Állatvásárt mutató linómetszete (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)