TENGERRE MAGYAR! SOROZAT

Aknasárkány, vízibomba

Aknasárkány, vízibomba

- 2020. március 2. 11:25

Az U 23-as sorsát látva most már bizton kijelenthetjük, hogy maga az egész Havmaden-osztály nem volt éppen a Monarchia haditengerészetének sikertörténete, és ebben nem csak a paraméterek játszottak közre, hanem a szerencse hiánya is.

Mint láthattuk, a széria első hajója, az U 20-as előbb egy cirkálónk alá került, majd pedig akkumulátor töltés közben megtorpedózták. Az U 21-es és az U 22-es pedig folyton javításon volt és különben sem sok vizet zavart a bevetések alatt. A széria utolsó, Pólában 1917. január elején vízre bocsájtott, szeptember elsejétől pedig szolgálatba is állított hajója, az U 23-as ugyan a próbák során a 42 méteres mélységi rekordot is elérte, de ez sem segített rajta. 1917 Karácsonyán érkezett meg a cattarói bázisra, és nyugodtan karácsonyozhatott, szilveszterezhetett a legénység, az első komolyabb bevetés 1918. február 20-án indult, igaz mindjárt az otrantói hajózár ellen. Ahol is másnap egy Memfi nevű olasz csapatszállítót torpedózott volna meg, de az elkerülte a rá kilőtt két acélszivart. És az újratöltésre már nem is volt idő, mert megérkezett az Airone torpedónaszád, ami első lendülettel igyekezett legázolni a merülőben lévő, Klemens Ritter von Bézard sohajóhadnagy parancsnoksága alatt álló hajót.

Egy torpedónaszádunk repülőgépről fényképezve (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár CC BY)

Amikor ez nem sikerült, vízibombákkal folytatta az attakot, sőt, a maga után húzott „aknasárkány”, az úszó tengeri aknák ellen bevetett eszköz is elérte a búvárhajót, felrobbantva a rászerelt tartalék torpedókat. Így aztán az U 23-as már sosem jött fel a felszínre, koporsója most is vagy tizenöt bátor, de nem szerencsés tengerésznek. Akik már csak abban sem voltak Fortuna istenasszony kegyeltjei, hogy éppen erre a „sokat betegeskedő” típusra kerültek. A Havmaden-osztálynak mint azt láthattuk, eléggé megbízhatatlan volt a meghajtása. A felszíni mozgatását egy 450 lóerős MAN diesel motor végezte, az átlagosnál többet meghibásodva. De gondok voltak a 300 lóerős elektromotorral is, és szigetelések, tömítések is hagytak kívánni valót maguk után, mint azt láthattuk. Egységes a vélemény a szakmai körökben arról, hogy ezek az egységek már legyártásuk idején, 1917-ben elavultak voltak.

Egy torpedó vetőcső és a Monarchia haditengerészetének zászlaja a taton (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár CC BY)

Talán ezek miatt, és a manőverezési képesség nem megfelelő volta miatt is lehetett sikeres a február 21-i vízibombás támadás az U 23 ellen. A vízibombák a Nagy Háborúban jórészt „találomra” lettek kiszórva a búvárhajó észlelésének és a feltételezhető mozgásának irányába. Ugyancsak találgatni tudtak, amikor beállították a henger alakú eszköz időzítőjén a robbanás mélységét. Tehát a II. világháborúban bevetett, a hajócsavar keltette hanghatásokat érzékelő szonárokkal szemben itt nagyobb esélye volt a búvárhajóknak a menekülésre. Ez, mint láthattuk, nem sikerült az U 23 esetében.

Borító: Torpedó beemelése az U 21-es fedélzetére (kukkriegsmarine.at)