Ákos imét duplázik az Arénában

Ákos imét duplázik az Arénában

- 2018. december 14. 10:40

Ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos december 14-15-én. A népszerű előadó, dalszerző idén ősszel négyszámos stúdióanyagot jelentetett meg, ami a jövőre tervezett következő album előfutára.

Kovács Ákos pénteki és szombati fellépésére új programot állított össze. A repertoárt teljesen átalakítottuk az idén játszott két műsorhoz képest. Beillesztjük az új dalokat, illetve előveszünk élőben nagyon régen vagy még soha nem játszott számokat, mondta az énekes korábban az MTI-nek. Szeptemberben megjelent Hazatalál című EP-jét jelenlegi zenekara tagjaival, Lepés Gábor billentyűssel, Madarász Gábor gitárossal és Bánfalvi Sándor dobossal készítette.

Egy korábbi produkciójának plakátja (Főnix Rendezvényszervező Kht. CC BY-NC-ND)

Az 50. életévét idén betöltött Ákos sűrű évet zár decemberben. Megjelent önéletrajzi jellegű könyve, a Visszaszámlálás, tavasszal akusztikus, kórussal kísért turnéja volt, a nyári fesztiválokon rockos műsorral lépett fel; idén több mint 140 ezer néző előtt játszott. Áprilisi dupla Müpa-koncertjének anyaga hangját és képét is rögzítették és a közeljövőben kiadják. Ákos a harminc évvel ezelőtt alakult Bonanza Banzai frontembereként lett ismert a nyolcvanas években, a zenekarral 1995-ig kilenc albumot jelentetett meg. Szólóelőadóként még nagyobb sikereket ért el, tizenkilenc magyar és hat angol nyelvű albumot készített, de írt verses hangjáték-albumot, hangoskönyvet és színdarabhoz zenét is. Számos zenei díjat kapott, 2012-ben Kossuth-díjat vehetett át.

(mti)