Amikor egy színdarab vitte az utcára az embereket

Amikor egy színdarab vitte az utcára az embereket

- 2018. március 8. 11:22

Valami volt a levegőben már 1968 januárjában, hogy aztán március 8-án, éppen ötven éve tüntetések kezdődjenek a varsói egyetemen a szólás- és a sajtó szabadságáért. Vagyis mindenért, amit a kommunista diktatúra elvett az akkori emberektől.

Bizony, Sztálin már 15 éve halott volt, de a sztálinizmus azért megmaradt valamilyen szinten mindenhol a megszállt államokban. Történtek persze változások, Magyarországon sem térhettek vissza a sztálinisták (Rákosi pedig nagyon szeretett volna, tudjuk, hogy többször is „fúrta” Kádárt Hruscsovnál), de mondjuk a szomszédos Csehszlovákiában még mindig a keményvonalas Antonín Novotný állt a párt élén. Az erjedés pedig már megindult, az 1967 decemberében Prágába látogató Brezsnyev úgy nyilatkozott, hogy döntsék csak el a csehek (igen, a szlovák politikusok szava koránt sem volt olyan nagy Prágában), hogy kit akarnak vezetőnek. December 19 és 21 között ülésezett is a csehszlovák kommunisták Központi Bizottsága, és január 5-én már Alexander Dubček volt a pártfőtitkár, három nap múlva pedig Cernik a miniszterelnök. (Augusztusban pedig megérkeznek majd a baráti tankok is.)

Lángoló orosz tank Prágában (Wikipédia)
Lángoló orosz tank Prágában (Wikipédia)

Magyarországon mindeközben január elsejével elindult az új gazdasági mechanizmus, ami először úgy mutatkozott meg az emberek előtt, hogy ugyanazt az árut a boltok különböző áron is adhatták. A lényeg tehát a tervutasításos rendszer lassú leépítése, és a piaci törvényszerűségek figyelembe vétele lett volna, de hát, mint tudjuk, nemsokára itt jöttek ismét a keményvonalasok. De mégis volt valami, valami megváltozott. Ahogyan Varsóban is, ahol a Nemzeti Színházban műsorra tűzték Adam Mickiewicz, az oroszok elleni légió szervezése közben, 1855-ben Isztambulban meghalt romantikus költő Ősök című darabját. Amelynek oroszellenes éle nyilvánvaló volt mindenki számára, így sietve le is vették a színről néhány előadás után. De a szellemet nem lehetett csak úgy visszagyömöszölni a palackba, aláírásgyűjtés indult az egyetemeken és az országban a darabért. Ez vezetett a varsói, ötven évvel ezelőtti megmozdulásokhoz, amik átterjedtek a többi lengyel felsőoktatási intézményre is. A hatalom pedig most is keményen lépett fel, a gumibot csattogott az egyetemisták fején. A szószólókat, Adam Michniket és Henryk Szlajfertet Jacek Kuroňnal együtt elfogták. Sőt, zsidó szervezkedésnek bélyegezték a megmozdulásokat.

Adalék a sztálinizmus megértéséhez: a Magyar Dolgozó Pártja II. kongresszusának határozata (MaNDA)
Adalék a sztálinizmus mibenlétének megértéséhez: a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusának határozata (Damjanich János Múzeum CC BY-NC-ND)

A kommunista családból induló Michnik történelem szakra járt, de már kétszer is felfüggesztették illegális politikai tevékenység miatt. Aztán a tüntetésben való részvételért, huliganizmus vádjával három évre ítélték, és persze eltanácsolták az összes lengyel felsőoktatási intézményből. Szlajfert csak két évet kapott, de a történészként végzett, 1965-ben már egyszer ellenzéki dolgaiért lecsukott Kuroňt már három és fél évre ítélték. A rendszerváltás után ők lettek a lengyel liberális baloldal vezetői, mint ahogyan ’68-as lengyel március más résztvevői a polgári jobboldalt erősítik ma is.
A lengyel kommunistáknak pedig legközelebb 1981 decemberében kellett elővenni a gumibotokat, sőt a fegyvereket is.

Borító: Wikipédia