Amikor összefognak a kincskeresők a múzeummal

Amikor összefognak a kincskeresők a múzeummal

- 2021. június 25. 8:19

Civil kincskeresők leleteiből nyílt átfogó kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumban, közölte az intézmény.

Mint írják, az idén 70 éves Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) több mint egy évtizede működik együtt önkéntesekkel, civilekkel a kulturális örökség megismerése és megmentése érdekében. A civilek részéről jelentkező fokozott érdeklődés miatt 2015-ben indították útjára a közösségi régészeti programot, majd a programok hatékonyabb szervezése érdekében 2019-ben régész és civil tagokkal megalakult a Közösségi Régészeti Egyesület. A program és az egyesület tevékenysége elsősorban a veszélyeztetett régészeti lelőhelyek megmentésére irányult, így például számtalan honfoglalás kori temető területén végeztek leletmentést, vagy tervásatást. Az önkéntesek segítségével számtalan más sikeres projektet is folytattak: tatárjárás kori érem- és kincsleleteket tártak fel, őskori arany- és bronzkincsekre bukkantak, és nagy sajtóvisszhangot váltott ki a több ezres darabszámú érdi éremkincs lelet, egy elsüllyedt hajó rakománya, amelyet szintén a programban résztvevő civilek segítségével találtak és mentettek meg.

Fémkeresővel 1965-ben, Zsana határában (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Az új szerzeményeket bemutató, nagyszabású kiállítás nem csak az elkötelezett civilek, vagy a régész szakma számára érdekesek. A rendkívül látványosan megmunkált arany- és ezüsttárgyak a korabeli anyagi kultúráról vallott elképzeléseinket alapjaiban változtatják meg. A kiállításban az új szerzeményeket a megfelelő történeti kontextusba helyezve mutatják be. A szakmai háttéranyag kidolgozásában 25 régész működött közre. A tárgyakat a Ferenczy Múzeum, az egykori Pajor-kúria hat kiállítóterében helyezték el, melyek mindegyike külön tematikát jár körbe. Így például külön terem foglalkozik a kincs fogalmának régészeti értelmezésével, a közösségi régészeti projektek ismertetésével, az országos együttműködésben feltárt leletek bemutatásával, vagy az etikus fémkeresőzés eredményeivel. A kiállítás nem kerüli meg a vegyes megítélésű fémkeresőzés problémáit, az összetett társadalmi jelenség árnyaltabb megközelítésére tesz kísérletet az ezres nagyságrendű fémanyag, presztízstárgyak felvonultatásával. A kiállított leletegyüttesek előkerülési történetét látványos videókban mesélik el.

Borító: A megmentett kincsek a tárlóban (FMC)