Április 30-án a magyar filmtörténet kezdeteire emlékezünk

Április 30-án a magyar filmtörténet kezdeteire emlékezünk

- 2021. április 21. 8:43

A magyar film napját ünnepli az Magyar Művészeti Akadémia, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata kezdeményezésére az Uránia Nemzeti Filmszínház a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumával közösen internetes filmestet szervez, közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

2018 óta április 30. a magyar film napja, ilyenkor a magyar filmtörténet kezdeteire emlékezünk, a magyar film történeti és kortárs gazdagságát ünnepeljük. Idén a jeles dátum még különlegesebb, hiszen éppen 120 éve történt, hogy április 30-án az Uránia Tudományos Színházban, a mai Nemzeti Filmszínház elődjében bemutatták az első, már játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotást, A tánczot, olvasható a közleményben. Mint írják, ebből az alkalomból az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata a magyar film ritkán látható örök értékeire szeretné felhívni a figyelmet, ezért kezdeményezésére az Uránia Nemzeti Filmszínház a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumával együttműködve online filmestet szervez. A magyar rövidfilm sajátos arculatával, tömörségével a játékfilmeknek is fontos alapja. Ezen az estén az érdeklődők mind a drámai, mind a lírikus vonulatból láthatnak alkotásokat, köztük egy, a jeles elődökhöz kötődő, mai kisfilm magyarországi ősbemutatóját.

Az Uránia Rt., az Uránia Tudományos Színház alapítója által kiadott diasorozat Egyiptomról (Diafilmtörténeti Gyűjtemény, Laterna Magica Nonprofit Kft. CC BY)

A Sára Sándor, Kósa Ferenc, Gyöngyössy Imre, Tóth János, Bicskei Zoltán, Siflis Zoltán rövidfilmjeiből összeállított válogatás az Uránia webmozijában látható. A műfajilag sokszínű program első felében három, mára klasszikussá vált rövidfilm kerül a műsorra, majd egy olyan új, a megidézett mesterek munkásságához is kötődő alkotást vetítenek online, amely Magyarországon először most lesz látható. A folytatásban az érdeklődők bepillanthatnak a magyar filmtörténet őskorába. A filmvetítés előtt az Uránia Filmszínház emeleti kávézójában Gelencsér Gábor filmesztétával felvett szakmai bevezetőt játsszák le. Az MMA az esemény előkészítését és szakmai lebonyolítását támogatja. A filmest programja díjmentesen tekinthető meg.

(mti)

Borító: Az Uránia Rt., az Uránia Tudományos Színház alapítója által kiadott diasorozat Egyiptomról (Diafilmtörténeti Gyűjtemény, Laterna Magica Nonprofit Kft. CC BY)