ArtBorétum Feszt Vácrátóton

ArtBorétum Feszt Vácrátóton

- 2019. május 21. 8:58

Színházi előadások, koncertek, kreatív művészeti játékok és gyermekeknek szóló programok is szerepelnek a vácrátóti ArtBorétum Feszten, amelyet május 31. és június 2. között első alkalommal rendeznek meg a Pest megyei településen, tájékoztatott Spiegelhalter László polgármester.

Elmondta, hogy az ingyenesen látogatható fesztiválon pezsgő művészeti központtá alakul a vácrátóti főtér, ahol látványos gömbsátor adja a délelőtt gyerekeknek, esténként a felnőtteknek szóló színházi előadások helyszínét. A fesztivál három estéjén más-más műfajú programmal várják az érdeklődőket: május 31-én, pénteken a Magyar Cirkusz és Varieté szórakoztatja a közönséget, szombaton Mikó István főszereplésével a Turay Ida Színház Svejk vagyok című előadását tekinthetik meg a látogatók, vasárnap pedig a Váci Dunakanyar Színház Quimby-slágerek szöveg- és dallamvilágával átszőtt Megadom magam! című produkciójával zárul a fesztivál. Az előadások előtt Portré címmel színpadi beszélgetések keretében kerülhetnek közelebb a színészek, a színház világához a nézők. Spiegelhalter László hangsúlyozta, hogy több családi programmal is készülnek. Délelőttönként a főtéri gömbsátorban gyermekeknek szóló előadások, a Templomkertben található Csemete téren kézműves és kreatív játszóház, valamint a Magyar Cirkusz és Varieté zenés pedagógiai programja várja a legfiatalabbakat. Pénteken a Magyar Népmese Színház előadása, a Balzsam tündér meséi, szombaton a Napsugár Bábszínház előadásában a Csacsifogat, vasárnap pedig a Kolibri Színház produkciója, a Moha és Páfrány várja a gyerekeket.

Az arborétum egyik látványossága (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

A polgármester hozzátette, hogy péntek délután Németh Kristóf színművész invitálja rendhagyó irodalomórára az iskolásokat, a Szabó Lőrinc költészetéről szóló foglalkozást a versek előadása mellett számos személyes beszámoló színesíti. Spiegelhalter László felhívta a figyelmet a különböző műfajú koncertekre is. Péntek délután Pribojszki Mátyás szájharmonika-művész vezetésével a Jumping Matt and His Combo formáció vidám, improvizációkkal teli blues zenével várja a közönséget. Szombaton Szomor György, Fésűs Nelli és a Főnix Zenekar lép fel Cserháti Zsuzsa- és Máté Péter-dalokkal Egy darabot a szívemből címmel. Vasárnap Gubás Gabi közreműködésével zenés, interaktív mese költözik a színpadra. A három nap alatt állandó kiállításként Húros Annamária Dóri díszlet- és jelmeztervező munkáiból összeállított jelmeztárlatot tekinthetnek meg a Vácrátótra érkezők. A jelmezek egy része felpróbálható és az erre kialakított fotószalonban meg is örökíthető. Spiegelhalter László hozzátette, hogy a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben életre kelnek a festővásznak szereplői, koboldok, jelmezesek és a lilaruhás nő várják művészetekhez kapcsolódó játékokkal a látogatókat.

(mti)