ELSÜLLYEDT VILÁGOK SOROZAT

Az 1900-as évek Belvárosának karácsonyi kínálatából

Az 1900-as évek Belvárosának karácsonyi kínálatából

- 2020. november 27. 8:03

Advent közeledtével a Belváros csillogó kirakatai csábították vásárlásra a sétálókat. A Váci utca, a Kristóf tér, a Kossuth Lajos utca üzleteiben csilingelt a csengő, ahogy belépett a vevő. Anyukák és apukák tanakodtak a játékboltban, munkából igyekvő gépírókisasszony álldogált a meleg bundákat, puha szőrméket kínáló szűcsbolt kirakatánál, tanácstalan fiatalasszony nézelődött az úri divatot hirdető kereskedés előtt.

A Belváros egyik legforgalmasabb pontja a Ferenciek tere, ahol elegáns üzletek sorai várták egykor a vásárlókat, köztük Szénásy Béla papír-, rajz-, és írószer kereskedése. Az üzlet termékei közül a legkedveltebbek az Aranyvirág és a Százszorszép elnevezésű levélpapírok voltak, de sokan keresték a bolt jó minőségű színes levelezőlapjait, vagy finom kötésű dísznaptárjait és jegyzetfüzeteit. Szénásy úr boltjának gyakori vevői voltak a környék diákjai is, akik itt szerezték be író-, és rajzeszközeiket, illetve Árpád elnevezésű füzeteiket. Az 1810-ben alapított kereskedés eredetileg rőfös boltnak indult, csakhogy az akkori tulajdonosnak nem volt elegendő tőkéje, így papírüzletet nyitott. A múlt század elején, amikor az üzlet 100 éves fennállását ünnepelte – és túl volt néhány tulajdonos-, és helyszínváltáson – igazi virágkorát élte.

Szénásy ügyes kereskedőként felmérve a piac igényeit, fokozatosan terjeszkedett. Miközben megtartotta a Ferenciek tere 9. szám alatt álló üzletét, az egyre szűkösnek váló műhelyt egy nagyobb helyiségbe vitte át. Az igazi szezon a téli időszak volt, melyre a tapasztalt mester már ideje korán felkészült. Advent kezdetekor alkalmi segédeket és kifutófiúkat vett fel, gazdagon berendezett kirakata pedig vásárlásra ösztönözte az arra járókat. A fiatal lányoknak a díszdobozos levélpapírkészletet, férjeknek a dísznaptárt, a nagymamának egy új finomkötésű bibliát kínált ajándékba.

Régi levélpapíros doboz (Gömöri Múzeum CC BY-NC-ND)

Egészen más portékával, de legalább olyan díszes portállal várta a vásárlókat Kertész Tódor a Kristóf téren található hatalmas üzletében. A kezdetben gyerekjátékokat, díszműárut és ajándéktárgyakat forgalmazó bolt egyre népszerűbb lett a vásárlók körében. Csodás játékbabái, fess ólomkatonái, izgalmas társasjátékai megannyi gyereknek szereztek örömet. A tanácstalan szülők karácsony előtt a legjobban tették, ha a Kristóf tér felé vették az irányt. Már advent első hetében fantasztikus mesebirodalom várta azt, aki belépett az üzlet ajtaján. Csillogó díszek, csengettyűszó, hatalmas karácsonyfa körül futó kisvonat mellett babák, mackók, várak, hintalovak és egyéb gyerekszobai kincsek varázsolták el a vevőket. Kertész Tódor az évek folyamán bővítette a kínálatot, és a szezonnak megfelelő sporteszközöket is árulni kezdett. Így került a karácsonyfa alá korcsolyacipő, szánkó, vagy síléc. A vállalkozása rendkívül sikeres volt, egyetlen vásárló sem ment ki az üzletből üres kézzel. 1911-ben hatalmas ünnepséget rendeztek az alapító tiszteletére és az üzlet fennállásának 50. évfordulójára. Kertész Tódor még tíz évig vezette az üzletet, majd átadta fiának, aki betársulva az egyik Váci utca sportüzletbe, bezárta a Kristóf téri „csodapalotát”.

Mitterdorfer és társa úridivat üzlet, a Kígyó utca 4. szám alatt a legújabb divatnak megfelelő és legjobb minőségű nyakkendőket árusította. A tulajdonos, Mitterdorfer Ottó, aki a korszak egyik meghatározó stylistja volt – és mellesleg ismert ebtenyésztő is –, már jóval a téli szezon kezdete előtt beszerezte a legfrissebb kollekciót. Decemberben leginkább a hölgyekre számított, akiknek a több színben is összeállított ajándékcsomagot (nyakkendő, díszzsebkendő) szokta javasolni. Mitterdorfer úgy vélte, hogy a jó kereskedő nemcsak a legújabb divatot ismeri, hanem jó külföldi kapcsolatokkal is rendelkezik annak érdekében, hogy vevőit minden idénynek megfelelő és ízléses divatkiegészítőkkel (nyakkendő, mandzsetta, díszzsebkendő) lássa el. „Az olyan cikkek, mint az arannyal átszőtt lyoni selyemnyakkendő, már különlegességek, de megkövetelik tőlünk, hogy raktáron tartsuk olyanok számára, akik az ilyen különlegességeknek barátai.” – nyilatkozta az öltözködés mestere 1907 decemberében a Budapesti Hírlap újságírójának.

Borító: Kertész Tódor üzlete (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)