Az angol királyfi és a szász erődtemplomok

Az angol királyfi és a szász erődtemplomok

- 2017. június 1. 12:16

Az erdélyi szász erődtemplomok restaurálását, környezetük felélesztését, turisztikai és gazdasági hálózatokba való bevonását tűzi ki célul Károly herceg Romániában bejegyzett civil szervezete, a Walesi Herceg Románia Alapítvány – közölte a Mediafax hírügynökség.

A projektet elsőként a Brassó megyei Homoróddaróc (Daruseni, Draas) erődtemplománál kísérleti jelleggel indítják el, az ott szerzett tapasztalatok alapján tervezik a kiterjesztését más erődtemplomokra. Amint az alapítvány közölte, az a cél, hogy ne csak felújítsák a mára hívek nélkül maradt középkori erődtemplomokat, hanem fenntarthatóvá is tegyék őket. Ezért a Walesi Herceg Románia Alapítvány az Erődtemplomok Alapítványával és a román hatóságokkal a felújítás mellett olyan gazdasági tevékenységeket próbál a templomok köré szervezni, amelyek megtermelik a karbantartás költségeit és munkahelyeket is biztosítanak a települések lakói számára. A homoróddaróci erődtemplomra kidolgozott terv magában foglalja a romos templom felújítását, egy kávézó, szálláshelyek és kézműves műhelyek létesítését a szomszédos épületekben. A terv szerint valamennyi létrejövő munkahelyet helyben lakó alkalmazottal töltenének be. Amennyiben sikeresnek bizonyul a homoróddaróci kísérlet, azt több más erődtemplomra is kiterjesztik, közölte a walesi herceg alapítványa.

Az erdélyi magánlátogatáson levő Károly herceg azt követően, hogy hétfőn Kolozsváron átvette a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktori címét, a székelyföldi zalánpataki birtokára utazott. Szerdán az alapítványa százfehéregyházi (Viscri, Deutsch-Weisskirch) tulajdonait, majd a homoróddaróci, homoródi (Homorod) és a mirkvásári (Mercheasa, Streitforth) erődtemplomokat látogatta meg.

(A csíkrákosi katolikus erődtemplomról is találnak fotót itt és itt az adatbázisunkban.)

A cikkhez kapcsolódik