Az első helyezett Micheller Szilvia Nyissz című fotója lett

Az első helyezett Micheller Szilvia Nyissz című fotója lett

- 2019. október 3. 8:06

A Testnevelési Egyetemen (TF) harmadszor megrendezett Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia társrendezvényeként szerdán megtartott ünnepségen adták át a TF által életre hívott Németh Ferenc fotópályázat díjait.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora arról beszélt, hogy már második alkalommal rendezik meg a Németh Ferenc fotókiállítást, amellyel az MTI, a Nemzeti Sport és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egykori, 2013-ban elhunyt kitűnő fotósának állítanak emléket. Elmondta, hogy Németh Ferenccel sok kézilabda-mérkőzés élménye, emléke köti össze, baráti kapcsolatban voltak egymással. Örülök annak, hogy Németh Ferenc hagyatékából kiállíthatunk néhányat, és szeretném, ha a TF a jövőben is otthont adna a sportpillanatokat megörökítő alkotásoknak, ezzel is jelezve, hogy a sport a kultúra része, fogalmazott Mocsai Lajos. Úgy érzem, apu hazatért, hiszen ide jártunk vele focizni. Köszönöm, hogy a kiállítás létrejött, és remélem, sok embernek szerez majd örömet, mondta Németh Péter, az egykori fotós fia.

Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója felidézte, hogy Németh Ferenc nemcsak futballmeccseken, hanem számtalan rangos sporteseményen, nyári és téli olimpián örökítette meg  többek között  a magyar sportolók szereplését. A Németh Ferenc-díj első helyezettje az idén Micheller Szilvia Nyissz című fotója lett, amely Zsóri Dánielnek, a MOL Fehérvár FC támadójának még a Debrecen színeiben lőtt, Puskás-díjas gólját ábrázolja. A Testnevelési Egyetem fotódíját Décsi Zsuzsa Összegabalyodva című alkotása nyerte, a hazai rendezésű világesemények legjobb fotója pedig Csudai Sándor Telitalálat című műve lett. A kiállítás, melyet támogatott a LikeGroup Kft., a Nemzeti Sportügynökség, és a Hungaroring Sport Zrt., október végéig látogatható a TF bejáratánál.

A Németh Ferenc-díjért profi fotósok versenyezhettek, a győztes 150 ezer forintot kapott. A Testnevelési Egyetem fotódíja amatőröknek és 21 év alatti nevezőknek szólt, míg a hazai rendezésű világesemények legjobb fotója díjra a Magyarországon megrendezett sport világeseményeken készült profi és amatőr fotósok pályamunkáit várták.

(mti)

Borító:  Micheller Szilvia Nyissz című fotója (nemzetisport.hu)