Az újkori templomba beköltözik egy ősrégi templom lelke

Az újkori templomba beköltözik egy ősrégi templom lelke

- 2018. július 5. 8:24

Neves együttesek és előadóművészek közreműködésével idén is fesztivált rendeznek Magyarföldön a fatemplom felszentelésének évfordulója alkalmából július 13. és 15. között.

A fesztivál történetében először könyvbemutató is szerepel a programban: július 13-án mutatják be Olasz Ferencnek a veleméri Szentháromság-templomról készített fotóalbumát, mondta el Rátóti Zoltán, a fesztivál szervezője kedden, a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban tartott sajtótájékoztatón. A fotókról készült nagyítások a fesztivál ideje alatt a fatemplom falát díszítik. A képek közvetítésével az újkori templomba beköltözik egy ősrégi templom lelke, fogalmazott Rátóti Zoltán. A fatemplom fesztiválon szakrális előadások, irodalmi műsorok szabadtéri koncertek és nagyszínpadi produkciók váltják egymást. A programsorozatot a műfaji sokszínűség – a jazz, a népzene, az énekelt vers és az irodalom – is különlegessé teszi, emelte ki Gryllus Dániel. A fesztivál első napján a Zala Zenekar játszik magyar népzenét, majd a Csík Zenekar lép színpadra. A fatemplomban Lakatos Mónika és Szirtes Edina Mókus énekel. Július 14-én a szabadtéren kiépített nagyszínpadon Mesics György és a Somló Banda ad koncertet. A Kaláka együttes műsorában Kányádi Sándor, József Attila és Szabó Lőrinc megzenésített versei hangzanak el. A Vujicsics együttes szólistája Szörényi Levente lesz. A nagyszínpadi produkciók sorát Palya Bea koncertje zárja.

A fesztivál lelke (MaNDA)
A fesztivál lelke (Nemzeti Színház CC BY-NC-ND)

Magyarföldön első alkalommal lép fel a Neil Young Sétány, a Rátóti Zoltán, Huzella Péter és Tóth István alkotta zenekar Sülyi Péter dalszövegeit énekli. A zenészeket Clemente Gábor ritmushangszereken kíséri. A fatemplomban ad hangversenyt a Csillagkórus. A zenés esten megszólaltatják Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán Tíz példázat című, legújabb lemezének dalait. Vasárnap – a fesztivál zárónapján – a Magyar Honvédség Légierő Zenekara ad szabadtéri koncertet. A programsorozatot ökumenikus istentisztelet zárja: a misét három felekezet lelkipásztora celebrálja, a szertartáson a fesztivál előadóművészei is közreműködnek. A sajtótájékoztatón Gryllus Dániel a júniusban elhunyt Kányádi Sándor (1929-2018) emlékére Ballag a folyó című megzenésített versét adta elő. Az őrségi fatemplomot 2010-ben szentelték fel, azóta minden esztendőben megrendezik a fatemplom ünnepét. A szakrális építmény nagyrészt önkéntesek munkájával, adományokból és felajánlásokból épült fel Magyarföldön.

(mti)

Borító: Wikipédia