Azok a titokzatos kaptárkövek

Azok a titokzatos kaptárkövek

- 2018. május 4. 9:37

Szombaton rendezik a Borsod megyei Szomolyán a változatos programokkal, szakmai rendezvényekkel gazdagított kaptárkőnapot. Az eseményt helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok bemutatója színesíti, közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI)

A kaptárkövek a környezetükből kiemelkedő sziklák, kőtornyok felületébe faragott fülkék, néhol a fülkéken kívül még kőbe vésett csatornák, lyukak, kőüstök, sziklahelyiségek is fellelhetők. A képződmények legnagyobb számban Szomolyán találhatók. Nagy Júlia osztályvezető közlése szerint a BNPI mellett a Kaptárkő Egyesület és a szomolyai önkormányzat szervezi a rendezvényt. A programra kilátogatók a Bükk-vidék Geopark egyik első szakmai programjaként szervezett geotúrákon és szakmai előadásokon ismerhetik meg a kaptárköveket. A Kaptárkő napon fotókiállítás is látható a Bükkalja kőkultúrájáról és buszos túra indul a kaptárkövekhez.

Szomolyán azért más látnivaló is van (MaNDA)
Szomolyán azért más látnivaló is van (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

Az osztályvezető közölte: a kaptárkőnek nevezett geológiai különlegességek a bükkaljai kőkultúra részeként felkerültek a hungarikumok listájára. Egyes feltételezések szerint méhészek alakították ki a fülkéket. Az ilyen sziklák legnagyobb számban a Bükkalján fordulnak elő, ott 41 lelőhelyen 82 sziklaalakzaton 479 fülkét nyilvánított védetté egy korábbi miniszteri rendelet. A kaptárkövek kisebb csoportja Pest megyében a Tétényi-fennsíkon, a Budai-hegységben, a Pilisben és a Visegrádi-hegységben lelhető fel. Ebben a térségben 31 sziklaalakzatba vésve 86 fülke vált ismertté és néhány szórványlelőhely is előfordul Abaújszántó, Salgótarján, Csákvár és Tihany környékén.

(mti)

Borító: Szomolya színesben (Wikipédia)