Baja Rómában

Baja Rómában

- 2018. október 15. 9:35

Hajdúböszörmény, Sátoraljaújhely és Hajdúhadház után, idén ősszel Baja városa mutatkozott be az olasz fővárosban. A Római Magyar Akadémia a hétvégén eno-gasztronómiai esttel várta az olasz vendégeket a Falconieri Palotában, közölte a Római Magyar Akadémia.

Az est során a Pántlika együttes valamint a Sanzon zenekar adott koncertet. A koncerteket valamint a turisztikai prezentációt követően a római közönség magyar eno-gasztronómiai bemutatón vehetett részt, a Városok Falvak Szövetsége, valamint Baja város önkormányzatának a támogatásával. A rendezvény a Római Magyar Akadémia és a Városok Falva Szövetség közötti többéves együttműködés jegyében szervezték, melynek ez alkalommal célja Baja városa és környékének külföldi népszerűsítése.

A bajai delegáció a rendezvényt megelőzően koszorút helyezett el a római Gianicolo dombon található Türr István szobornál, nem messze a Róma fölé magasodó Garibaldi emlékműtől. Mint ismeretes Türr István bajai születésű, ahol idén tiszteletére emlékévet tartanak.

Borító: Baja központja a Dunáról (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)