Beindult a mezőtúri ArTúr

Beindult a mezőtúri ArTúr

- 2018. augusztus 8. 10:51

ArTúr néven összművészeti fesztivál kezdődött kedden, Mezőtúron, ahol öt napon át várják a sokoldalú kulturális kínálattal a város különböző pontjain az érdeklődőket. A rendezvénysorozat zárásaként vasárnap a több ezer embert vonzó Túri Vásárt tartják a településen.

Herczeg Zsolt fideszes polgármester a fesztivál megnyitóján elmondta: a korábbi esztendőkben szervezett hasonló rendezvények részvételi adatai egyértelműen jelzik, hogy a helybeliek mellett a város szélesebb vonzáskörzetében élők körében is népszerűek és látogatottak e programok. Ezért az idén is igyekeztek gazdag, élőzenés, számos művészeti ágat bemutató kínálatot összeállítani a hagyományápolás és az igényes szórakoztatás jegyében. A Nemzeti Kulturális Alap és a város támogatta összművészeti jellegű ArTúr Fesztiválra ellátogatók országosan ismert előadók mellett helyi művészekkel találkozhatnak. A keddi nyitányon Virágh László helyi festőművész képeit állították ki a Közösségi Házban, míg a katolikus templomban a hazai zenei élet egyik tehetséges fúvós csapata, az Ewald Rézfúvós Együttes adott koncertet. A továbbiakban fellép többek között a Kalungu Ütőegyüttes, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Bud Spencer- és Terence Hill-filmek zenéit felidéző emlékzenekar, Dolhai Attila, a Péterfy Bori & Love Band.

A zene mellett lesz bűvészshow, bábszínház, pénteken az alkotók terén a helyi művészeti közösségekben készült gyermekalkotásokat állítják ki, valamint az agyag megmunkálását is kipróbálhatják a fiatalok. Az augusztus 12-i Túri Vásárra az előzetes jelentkezések alapján a megszokott árusokon túl érkeznek szalmafonók, szűcsök, bőrdíszművesek, lószerszám-készítők, kézi szövők, fazekasok, mézeskalács-készítők. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján legalább 10 ezer embert várnak főleg a Közép- és a Dél-Alföldről. A belépés minden programra ingyenes, a vásárt a Republic együttes nagykoncertje és tűzijáték zárja. A Túri Vásár évszázadokon át országos eseménynek számított, ám az 1950-es és 1960-as években az akkori városvezetés politikai okokból megpróbálta elfeledtetni, de csak átmenetileg sikerült. 1978-ban, Mezőtúr 600. születésnapján újjáélesztették.

(mti)