Bencések a kommunizmusban

Bencések a kommunizmusban

- 2018. január 23. 11:36

Hiánypótló alkotás a Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején című tanulmánykötet, mondta el Balogh Margit történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főmunkatársa az M1 aktuális csatorna műsorában.

A könyv egy olyan időszakot tár az olvasó elé, amelyet a legutóbbi időkig nem kutattak – tette hozzá a szakértő. Amíg a pártállami diktatúráról szóló legtöbb könyv az ügynökmúltak feltárásával foglalkozik, addig ez a kötet túllép ezen és a diktatúra alatti egyházüldözésekre fókuszál. A kötet eddig nem ismert információk és már publikált tanulmányok folytatásában írja le a több mint ezer éves múltra visszatekintő rend viszontagságait, mondta el a történész.

A bencések győri temploma, gimnáziuma és rendháza (MaNDA)
A bencések győri temploma, gimnáziuma és rendháza (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum © Minden jog fenntarva)

A bencések 1945 és 1990 közötti magyarországi történetéről szóló tanulmánykötetét hétfőn a Magyar Nemzeti Levéltárban (MNL) mutatták be.

(Archívumunkban többek között olvasható a rend 1805-től induló névtára amely mindazon személyek adatait tartalmazza, akik visszatértek, beöltöztek, bencésekké lettek vagy külföldön váltak taggá.)

(mti)

Borító: Pápai bencés gimnázium (Gróf Esterházy Károly Múzeum CC BY-NC-ND)